Létrehozva: 2019.06.28.

Durva UEFA-büntetés, átkozódhatnak a magyar Milan- és Roma-szurkolók

Bûnhõdik az AC Milan. A rómaiak helyett ez az olasz csapat jöhet Debrecenbe.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság megerősítette, hogy az AC Milan megsértette az UEFA gazdasági Fair Play-előírásait, ezért a klub inkább visszalépett az idei Európa-liga indulástól.

Ezzel eldőlt, hogy az AS Roma a selejtezők helyett az El főtáblájára került, és a rómaiak helyett a Torino vesz részt a kvalifikációban.

A fővárosiak magyar drukkerei örülhetnek ugyan a csoportkörnek, de bánkódhatnak, hogy kedvenceik nem jönnek Magyarországra. A változások ugyanis a magyar DVSC-t is érinthetik, hiszen a sorsolás alapján - továbbjutása esetén - a második körben így a római Farkasok helyett a torinói Bikák lehetnek a Loki ellenfelei.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét