Létrehozva: 2019.05.19.

Dráma az NB I-ben, eldőlt három csapat sorsa

Tisztázódott az európai kupaszereplés és a kiesés kérdése is az izgalmas zárófordulóban.

A mezőny fele, hat klub sorsa is az utolsó, 33. forduló eredményein múlt a labdarúgó OTP Bank Ligában. Hárman-hárman az FTC és a Vidi mögötti harmadik dobogós helyért (és az európai kupaszereplésért), illetve a Haladás melletti másik kieső hely elkerüléséért küzdöttek. Végül a Debrecen lett a harmadik, a Honvéd pedig a negyedik (mindkettő indulhat az Európa-liga selejtezőiben), és az MTK esett ki az NB I-ből a másodosztályba.

 

 

Az is az utolsó játéknapon dőlt el, hogy a gólkirályi címen a tavalyi győztes Davide Lanzafame (FTC) és a sorozatban immár harmadszor gólkirályt adó Honvéd csatára, Holender Filip osztoznak, 16-16 találattal.

 

A 33. (utolsó) forduló eredményei:

Debrecen-Paks 4-1

MTK-Honvéd 1-4

Diósgyőr-Újpest 3-0

Kisvárda-Mezőkövesd 2-1

PAFC-Ferencváros 1-1

Haladás-Vidi 1-1

 

Az NB I 2018/19-es szezonjának végeredménye:

1. Ferencváros 74 pont (bajnok és BL-selejtezős)

2. MOL Vidi 61 (El-selejtezős)

3. Debrecen 51 (El-selejtezős)

4. Honvéd 49 (El-selejtezős)

5. Újpest 48

6. Mezőkövesd 44

7. PAFC 40

8. Paks 39

9. Kisvárda 38

10. Diósgyőr 38

11. MTK 34 (kiesett)

12. Haladás 30 (kiesett)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kovács István barcelonai ténykedése: Romániában elővették a magyar kártyát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét