Létrehozva: 2016.01.19.

Delfinek és cápák közt edz az olimpiai bajnokunk

Fazekas-Zur Krisztina kajakosunk gõzerõvel készül az olimpiai válogatókra. Amíg itthon izgalommentes az edzés, addig a tengerentúlon gyakran váratlan látogatók kísérik a vízben.

Néhány napra hazalátogatott Fazekas-Zur Krisztina, aki évek óta az Egyesült Államokban él a családjával. Az olimpiai bajnok kajakos a Bajnokok Útja Alapítvány alapítója, és a %RIPOST%-nak elárulta, a szervezet ügyében érkezett Magyarországra.

„Megnyertünk egy pályázatot, és végre pénz áll az alapítványhoz. Nagyon örülünk, mert hat új iskolában tudjuk elindítani a programunkat."

Az Alapítvány célja, hogy ösztönözze a gyerekeket a rendszeres mozgásra, és a tudatos életvezetésre. Segíteni kívánják a fiatalokat a bennük rejlő lehetőségek és képességek megismerésében. Krisztina csak hat napig lesz itthon. A családja most nem jött vele, férje, Rami Zur, és 19 hónapos kisfia, Noah Kaliforniában maradt.

Kilenc óra az időeltolódás, kőkemény az átállás. Mire megszokjuk, már mehetünk is vissza, nem akartam kitenni ennek Noah-t, aki egyébként

három nyelven, angolul, magyarul és héberül is mond már szavakat. Hihetetlen, én nem értem, amit a férjem beszél héberül, ő viszont már érti. Sokkal lassabban tanulok, mint ő.

A 35 éves klasszis a tengerentúlon egy másik sportágba is beleszeretett. Nem csak kipróbálta, sikereket is elért az álló evezésben.

„Gyakorlatilag állva evezünk egy szörfdeszkán. Fantasztikus, minden egyes izmomat megmozgatja. Kiegészítő sport számomra, benne van az edzésprogramomban kétszer egy héten. Hobbinak tartom, versenyeken is elindulok, de nem edzek rá külön. Nyerni is szoktam…”

Krisztina elárulta: könnyen lehet, hogy idővel olimpiai sportág lesz belőle, ugyanis nagy a lobbija.

(Folytatás a következő oldalra kattintva!)


Addig azonban a kajakra koncentrál. Kaliforniában olykor váratlan vendégek kísérik őt az edzéseken.

Egyszer három delfin kísért minket, hihetetlen élmény volt. Szerencsére cápával még nem találkoztam, pedig rendszeresen indulok olyan versenyeken, amikor a vízben cserélünk helyet az óceán közepén.

Ahol szörfözünk, rendszeresen látni cápákat, nagyon félek tőlük.”

Négy éve, a londoni olimpián, 500 méteren aranyérmet nyert a kajak négyessel. Rióban csapatban és egyesben is indulna.

„Május közepén két olimpiai válogatót kell nyerni, hogy csapatba kerüljünk. Három éve az egyesre is készülök, sokat léptem előre a tavalyi eredményekhez képest. Nagyon igyekszem, hogy a csapat mellett az egyest is megcsípjem.”

Habár az Alapítvány miatt van itthon, de nem lazsál: Magyarországon is napi két edzéssel készül a válogatókra. Amondó, az edzést nem lehet elhanyagolni. Ilyen a Bajnokok Útja… 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt