Létrehozva: 2016.04.03.

Dárdai nem kertelt a lebőgés után! Összeomlott a Hertha

Szégyenletes vége lett a bátor fogadkozásnak. Ötgólos verést kapott a Hertha a "BL-rangadón". Hogy lesz ebbõl Bajnokok Ligája-indulás?!

A Schalke veresége óriási esélyt adott a Herthának. A meccs előtt szokatlanul magabiztosan nyilatkozó Dárdai Pál csapata egy mönchengladbachi bravúrral 6 pontra elhúzhatott volna az üldözőitől, már-már bebiztosítva a BL-főtáblás szereplést. Hát, ez finoman fogalmazva sem sikerült. Az ősszel Berlinben 4-1-es pofont kiosztott Borussia hazai pályán még csúfosabb, 5-0-s verést mért a Dárdai-csapatra.

Gyengécske első félidejét norvég kapusa, Rune Jarstein nagy hibája miatt zárta egygólos hátrányban a Hertha. Félórával a vége előtt, 2-0-nál már a döntetlen is távolinak tűnt (pedig az lett volna a fővárosiak 500. idegenben szerzett pontja), de az igazi összeomlást az újabb három hazai gólt hozó utolsó negyedóra hozta.

Ez volt a Dárdai-éra legnagyobb bukása, Pali nem is kertelt a sajtótájékoztatón:

"Voltak a meccsnek szakaszai, amikor rendben voltunk, de a Gladbach teljesen megérdemelten nyert."

Nincs mentség, éhesebbek és harapósabbak voltak. Az egy-nullát mi ajándékoztuk oda, de a kapushiba benne van a futballban. Nem ezért kaptunk ki, utána is túl fáradtak, túl lassúak voltunk.

Hat fordulóval a Bundesliga zárása előtt a Hertha így is őrzi a sokat érő harmadik helyét, de mögötte hárompontos lőtávolba került a Gladbach és a Leverkusen, és négyre a Mainz és a Schalke.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is