Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.20.

Dárdai koppint: mindent bevet a cél érdekében

Adott a példa, csak utánozni kell. A leleményes magyar edzõ most sem átlagos húzással motiválja a játékosait. A Hertha is kupán vágná a Dortmundot.

23 éve a Hertha tartalékcsapatának sikerült, ami a „nagyoknak” még soha: bejutni a Német Kupa berlini döntőjébe. Pedig lehetőség éppen lett volna rá, hiszen 1985 óta minden finálét ott rendeznek. Dárdai Pál immár 20. esztendeje csak nézője lehetett az Olimpiai Stadionban rendezett csúcsmeccsnek – idén azonban végre főszerepre vágyik! Ehhez előbb a Borussia Dortmundon kéne túllépni a szerda esti elődöntőben.

A Herthával idén erőn felül teljesítő magyar edző számtalanszor elmondta már: számára a berlini kupadöntő többet érne még a BL-szereplésnél is. Így lehetnek ezzel a sikerre kiéhezett szurkolók is: a máskor inkább csak félházzal működő stadionba pillanatok alatt elkapkodták az összes jegyet.

A klub most pótlelátók építésével csaknem kétezer új ülőhelyet hoz létre, így összesen 76 223-an lehetnek tanúi a tervezett kék-fehér fényshow-nak és óriási nézőtéri kupa-koreográfiának.

A lényeg persze a meccs lesz, amelyre Dárdai már jósolt is. Az általa jövendölt 0-0, és a hosszabbítást követő tizenegyespárbaj nem éppen gólzáporos csatát ígér, viszont a játékosait egy ilyen felvételével tüzelte. Korábban már meggyanúsították azzal, hogy az Augsburg játékát másolja a csapatával, most viszont ő maga sem tagadja, hogy másról vesz példát.

Közösen megnézték a Dortmund múlt heti, szenzációs Liverpool-sikerrel (4-3) végződött Európa-liga-rangadóját.

 

(Kattints! Folytatás a következő oldalon!)


Az angolok 1-3-ról, az utolsó pillanatig küzdve fordítottak. A Hertha mestere Jürgen Klopp vöröseinek a játékát, de elsősorban a hozzáállásukat koppintaná az év legfontosabb meccsén.

„A Liverpool a példaképünk. Az a szenvedély és szív, ami az angolok négy-hármas győzelmekor látható volt, minden játékos és szurkoló álma. A mi drukkereinknek is így kell segíteniük minket, falként mögöttünk állni, ostorozni a csoda felé"

- tüzelte már a Hertha-híveket is Dárdai.

Dárdai Pál a Bildnek nyilatkozva kiemelte, hogy

a kupában a szenvedély a lényeg, nem annyira a taktika.

"Kedden ezért megmutattunk egy egészen különleges videót a fiúknak, ennek a Liverpool-meccsnek a legtöbb érzelmet tükröző jeleneteivel. Be kell lélegezniük ezt a filmet, elraktározni a fejükben, aztán minden lehetséges forgatókönyvet lejátszani magukban, végül a pályán robbantani. Egész Berlinnek össze kell fognia ezen a napon.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét