Létrehozva: 2016.10.24.

Csúnya öngól: legyőzte az Állatkert az MTK-t

Innen szép nyerni. A Fõvárosi Állat- és Növénykert egyelõre vezet a kék-fehérek ellen.

Egyelőre nem vált be Deutsch Tamás terve. AZ MTK-elnök az Új Hidegkuti Nándor Stadion jegyárait – többek között – az Állatkert áraival érvelve védte meg.

Kissé sántít az összehasonlítás, hiszen egy felnőtt belépőjegye 4900 forint a meccsre, de csak 2500 a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Ugyanakkor valóban vannak olyan összevetések, amelyek hasonlóak: egy-egy felnőtt és gyerek esetében például 3900, illetve 4300 forint a belépő, két-két felnőtt és gyerek esetében pedig 7800, illetve 7300 forint.

Márpedig ha a jelen nem is, a jövő talán a magyar stadionokban is az, hogy többségükben családok töltsék meg a lelátókat.

A mostani adatok azonban lehangolóak. Az MTK új otthonában játszott, első bajnokiján (1-0 a Gyirmót ellen) 1183 volt a hivatalos nézőszám.

Más kérdés, hogy az Ultras MTK Facebook-bejegyzése szerint a stadionban csak körülbelül 600-an voltak jelen. Sok magyar pályán megszokott, hogy a hivatalos nézőszám köszönőviszonyban sincs a ténylegesen jelenlévők számával.

Mindenesetre a játék kedvéért megkérdeztük: azon a napon, október 22-én, szombaton hányan látogattak el a Fővárosi Állat- és Növénykertbe?

„Szombaton, azaz október 22-én összesen 2 836 látogatója volt az állatkertnek”

- válaszolta a %RIPOST%nak Simonyi Gábor kommunikációs osztályvezető.

Közülük egyébként 1173-an (vagyis hozzávetőleg annyian, ahányan minden kedvezménnyel együtt az MTK-meccsre) váltottak felnőtt, 1045-en gyermek- és diákjegyet. A fennmaradó rész egyéb, kedvezményes konstrukcióban vásárolt belépőt az Állatkertbe.

Természetesen azért is sántít az összehasonlítás, mert a meccs csak kétórás program, míg szombaton az Állatkert 8,5 órán át látogatható. Másrészt viszont, hazai bajnoki általában csak kéthetente van, míg az állatkerti látogatók száma ez idő alatt 14 napra eloszlik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Dunda György: Akár a 18 éveseket is elvihetik a frontra + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt