Létrehozva: 2016.11.30.

Csillaghullás a magyar fociban

Szerdán kiesett a Magyar Kupából három élvonalbeli együttes, parádéztak a kis csapatok. Öt NB I-es klub már biztos, hogy nincs ott a legjobb 16-ban, még három találkozó hátra van.

Óriási meglepetések születtek a Magyar Kupa szerdai játéknapján. A Videoton 2-1-ra kapott ki a Budafok vendégeként, míg a Dorog 1-0-ra verte az MTK-t. Nem ez a két együttes búcsúzott a sorozattól, a Haladás hosszabbításos mérkőzésen esett ki a harmadosztályú Érd ellen. Az Érd a 93. percben egyenlített 2-2-re, majd a ráadásban mindkét együttes lőtt 1-1 gólt. A szombathelyi klub végül tizenegyesekkel esett ki, mert a büntetőrúgást 5-3-ra az Érd nyerte.

A csillaghullás már a korábbi fordulókban elkezdődött, a Debrecen a harmadosztályú Győrtől kapott ki, míg a Paksot a Balmazújváros verte ki. Tegnap meleg volt a helyzet az NB I éllovasának is, a Vasas izgalmas meccsen 3-2-re nyert a DVSC-t kiejtő Győr ellen.

Hogy végül hány NB I-es klub jut be a legjobb tizenhat közé, az egyelőre kérdőjel, hiszen még a Ferencváros, a Gyirmót és az Újpest még pályára sem lépett. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a legjobb 16 között viszont már oda-vissza vágós rendszerben lesznek a meccsek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is