Létrehozva: 2016.08.08.

Cristiano Ronaldóék a levesben: ő a foci új királya!

Hihetetlen világcsúcs a labdarúgásban. Bombaüzlet itt, bombaerõs fogás ott. Mindenki jól jár?

Új világrekordot jelentő összegért vált klubot Paul Pogba. A Juventus várhatóan 120 millió eurót (37,5 milliárd forint) kaszál a 23 éves középpályásért, akinek már engedélyezte, hogy részt vegyen a szokásos orvosi vizsgálaton a Manchester Unitednél. A fenti summán felül valószínűleg még Pogba ügynökének, Mino Raiolának a 20 millió euró körüli sikerdíját is az angoloknak kell állniuk.

Az összeg nagyságán túl az is érdekessége a "Polip" átigazolásának, hogy az MU négy év múltán tulajdonképpen visszavásárolja egykori játékosát. A vételárat tiszta nyereségként is fölfoghatja az olasz "Öreg Hölgy": 2012 nyarán szinte ingyen csábították Torinóba a szupertehetséget, akiből azóta világklasszist nevelt.

Ezt a ziccert nem is hagyja ki az internet népe, ilyen és ehhez hasonló mémek születtek:

Pogba tiniként nehezményezte, hogy az MU legendás edzője, Sir Alex Ferguson kevés játéklehetőséget adott neki. Otthagyott hát csapot-papot, és az Olaszországban egyeduralkodó, a BL-ben is egyre izmosabb Juvénál szinte azonnal sikerült neki az áttörés.

Most José Mourinho már tárt karokkal várja, de kérdés, hogy a "nagy öreget" máig imádó szurkolók nem kötnek-e majd bele a régi-új sztárba, ha pár meccse rosszul sül el.

Pogba a világcsúcsot jelentő vételárával Gareth Bale-t szorítja a második, és Cristiano Ronaldót a harmadik helyre.

 

Minden idők legdrágább futballistái (forrás: Transfermarkt):

 

1. Paul Pogba (francia, Juventus - Manchester United) 120 millió euró?

2. Gareth Bale (walesi, Tottenham - Real Madrid) 101 millió

3. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester Utd. - Real Madrid) 94 millió

4. Gonzalo Higuaín (argentin, Napoli - Juventus) 90 millió

5. Neymar (brazil, Santos - Barcelona) 88,2 millió

 

A focisták árainak elszabadulását mutatja, ha végignézzük, hogyan alakult a világ aktuálisan legdrágább játékosainak listája. 1982 és '92 között Diego Maradona még 8, majd 13 millió eurónak megfelelő összeggel tartotta a világcsúcsot. Azóta...

 

Az utóbbi 20 évben ők voltak a világ legdrágább focistái:

 

2016- : Paul Pogba (francia, Juventus - Manchester Utd.) 120 millió euró?

2013-16: Gareth Bale (walesi, Tottenham - Real Madrid) 101 millió

2009-13: C. Ronaldo (portugál, Real Madrid - Manchester Utd.) 94 millió

2001-09: Zinedine Zidane (francia, Juventus - Real Madrid) 73,5 millió

2000-01: Luís Figo (portugál, Barcelona - Real Madrid) 60 millió

1999-2000: Cristian Vieri (olasz, Lazio - Internazionale) 45 millió

1998-99: Denílson (brazil, Sao Paulo - Betis) 31,5 millió

1997-98: Ronaldo (brazil, Barcelona - Internazionale) 28 millió

1996-97: Alan Shearer (angol, Blackburn - Newcastle) 21 millió

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt