Létrehozva: 2015.05.17.

Brutális baleseteket úsztak meg élve az IndyCar-versenyzők

Két nap alatt két csúnya bukás hozta a frászt az Indianapolis 500 mezõnyére. Szerencsére Helio Castroneves és a repülését szinte lekopírozó Josef Newgarden is sértetlenül megúszta a borulást. Nem úgy a versenyautóik.

Az IndyCar legendás 500 mérföldes versenyét hagyományosan a háborús hősök emléknapja előtt, idén május 24-én, vasárnap immár 99. alkalommal rendezik meg. A szabadedzések során két nap alatt két versenyző is hatalmasat bukott. Mi lesz itt a versenyen?!

A felvételek és a nyilatkozatok alapján mázlijuk volt – no meg az autók és a pálya biztonsági rendszerét is dicséri –, hogy gyakorlatilag karcolás nélkül, némi ijedséggel megúszták a „hanyattesést”.

Hátast dobott a Pókember

Elsőként a legeredményesebb aktív pilóta, az Indy500-on háromszoros győztes Hélio Castroneves (a Formula–1-ből ismert Juan Pablo Montoya csapattársa) repült egyet. A Team Penske Chevrolet az 1. kanyarban vált túlkormányzottá, és veszítette el a tapadását:

A 40 éves brazil „Pókember” néhány feszült perc múltán sokkos állapotban, de fizikailag sértetlenül kászálódott ki a masina maradványaiból. Pár óra múlva már újra gyűrte az aszfaltot a tartalékautójával.

Szerencsére a falnak csapódás sem volt túl kemény, és a landolás is viszonylag puhán sikerült. Óriási mázlim volt.

Másnap aztán ugyanabban a kanyarban a 24 éves amerikai Josef Newgarden másolta le Castroneves attrakcióját:

Azon túl, hogy az egyik kezét beütve kisebb zúzódást szenvedett, a Dallara-Chevy sofőrjének is kutya baja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt