KIAJOBB

A magyar NB III-ba került a Liverpool BL-gólszerzője

Kitették a Honvéd első csapatának keretéből a korábbi PSG- és Pool-csatárt. N'Gog helyett tinik az edzőtáborban.
  • Szerző: vav

„A három középpályás mellett David N’Gog sem utazik az edzőtáborba”

- adta hírül indoklás nélkül a Budapest Honvéd hivatalos honlapja, hogy a sérüléssel bajlódó Gazdag Dániel, Nagy Gergő páros, és a Diósgyőrbe tartó Egerszegi Tamás mellett a 30 éves francia csatár is kimaradt a törökországi edzőtáborba utazó 24 fős keretből. Pedig Giuseppe Sannino vezetőedző csapatából eddig csak mentek – eligazolt Vadócz Krisztián, Änis Ben-Hatira, és már korábban Vladiszlav Kulacs is -, de erősítés még nem érkezett.

N'Gognak befellegzett a Honvédnál?
Fotó: MTI

A nevelőegyesületében, a Paris Saint-Germainben, majd pályája csúcsán évekig (2008-11) a Liverpoolban Bajnokok Ligája-meccseken is eredményesen szerepelt támadónak a jelek szerint végképp befellegzett Kispesten. A szakmai stáb inkább a kispesti akadémián képzett 17-18 éves tehetségek sorát vitte Antalyába, N'Gognak pedig a Pisont István vezette NB III-as tartalékcsapatnál kellett edzésre jelentkeznie.

A Honvédnál (19) csak három csapat szerzett kevesebb gólt az NB I eddigi 16 fordulójában: a Kisvárda 18-at, a Diósgyőr 16-ot, a Kaposvár 15-öt. A 2018 nyarán sztárigazolásnak beharangozott, gyakran sérült vagy csak kispados N'Gog 10 őszi tétmeccsén 3-szor volt eredményes. Hogy Kispesten már nem számítanak rá, jelzi: télen Vietnamba próbált szerződni, de a hírek szerint elhasalt a Ho-Si-Minh-városi orvosi vizsgálaton...

És ezeket olvastad már?