Létrehozva: 2017.09.22.

A legszebb lányokkal támadunk az Eb-n

Meglepetést okozna a pénteken kezdõdõ röplabda Európa-bajnokságon a magyar nõi válogatott.

Alberto Salomoni szövetségi kapitány szerint a magyar csapat Eb-ellenfelei papíron ugyan erősebbek, azonban a gárda képes lehet meglepetést okozni a bakui viadalon. Pénteken kapásból a házigazda, Azerbajdzsán ellen lépnek pályára a lányok.

"Természetesen elemeztük első ellenfelünket, Azerbajdzsánt, de mellette a saját erősségeinkre koncentrálunk. Arra összpontosítunk, hogy miként tudjuk megnehezíteni riválisaink dolgát."

Az azeri válogatott után Németországgal és Lengyelországgal találkozunk. A csoportelső automatikusan bekerül a negyeddöntőbe, a második és harmadik helyezettek rájátszás-körben juthatnak a legjobb nyolc közé.

Habár a csoportmeccsek nehéz menetnek ígérkeznek, az Eb szépét a magyar csapat adja. Sőt, kétség kívül nálunk találjuk a legtöbb elbűvölő hölgyet, ebben a tekintetben nincs ellenfelünk az Eb-n.

Dobi Edinát például két éve címlaplánynak kért fel a Playboy. A 28 éves, 191 centi magas röplabdázó Egerben nőtt fel, és egy interjúban azt nyilatkozta, 20 éves koráig nem vette komolyan a játékot. A fordulat akkor állt be, amikor ösztöndíjat kapott a New Orleans-i egyetemen.

A center hangsúlyozta, pályafutása egyik legszebb élménye volt a három állomásból - Mexikó, Venezuela és Ausztrália - álló nyári World Grand Prix-sorozat, ráadásul a végső diadallal sikerült megkoronázni a világot átszelő túrát. Vele együtt 13 magyar lány utazott a bakui kontinensviadalra, ahol minden bizonnyal a játékukkal is elbűvölik a közönséget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét