Létrehozva: 2019.09.19.

Kellemetlen látogatás, ezért nem ünnepelt társaival a magyar BL-hős

Szoboszlai Dominik nem kertel: szeretné megnyerni a Bajnokok Ligáját!

Sokkal is jobban tud focizni a kedden látottaknál, vallja magáról Szoboszlai Dominik, aki 18 évesen lőtt gólt a Bajnokok Ligájában. A Salzburg magyar játékosa a Nemzeti Sportnak beszélt arról, mi lehet a hosszú távú célja a sorozatban.

„Most mindenki láthatja: magyar játékosként is el lehet jutni erre a szintre. Ha olyan célt említhetek, amelyet a játékos-pályafutásom végéig üldözhetek, azt felelem: egyszer szeretném megnyerni a Bajnokok Ligáját.”

-fogalmazott a középpályás, aki a válogatottban is gólt szerzett már.

Első BL-mérkőzésén rögtön gólt is szerzett
Fotó: AFP

Szoboszlai azt is elárulta, a lefújás után apró kellemetlenség érte, ezért nem ünnepelhetett társaival az öltözőben.

„Sajnos nem igazán tudtam részt venni az örömködésben, mert engem jelöltek ki doppingvizsgálatra. Már szinte mindenki hazament, mire végeztem, úgyhogy többnyire csak videón láttam, mennyire örültek a társaim a győzelemnek.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó