Létrehozva: 2019.10.02.

Halász Bence bronzérmes kalapácsvetésben

A kalapácsvető Halász Bence bronzérmet szerzett szerdán a dohai atlétikai világbajnokságon.

A tavalyi Európa-bajnokságon harmadik Halász ezüstérme egyetlen centiméteren múlott, a francia Quentin Bigot ennyivel előzte meg.


MTI/AP/Haszan Ammar

A Dobó SE versenyzőjének elsőre elért 78,18 méteres dobása volt a legnagyobb.

A lengyel Pawel Fajdek egyedüliként került 80 méter fölé, 80,50 méterrel lett negyedszer világbajnok.


MTI/AP/Haszan Ammar

Halász Bence dohai harmadik helyével a magyar atléták eddig 14 érmet szereztek a szabadtéri világbajnokságokon, az arany még hiányzik a gyűjteményből.

„Sok volt az érvénytelen dobásom, de ez talán bocsánatos bűn” – nyilatkozott a szombathelyi atléta. „Az első jól sikerült dobás után ugyanis próbáltam kockáztatni, többet kihozni magamból.”

Hozzátette, 79-80 méteres dobások voltak az érvénytelenek.

„De nem szomorkodom, mert bronzérmet nyertem” – jelentette ki.

A versenyről még elmondta, az volt a terv, hogy ne egy biztonsági dobással kezdjen, hanem olyannal, amellyel biztosan bekerül a nyolcba.

„Aztán lehet, hogy túlságosan is megnyugodtam, mint tavaly az Eb-n, pedig talán egyéni csúcsot is tudtam volna dobni” – fogalmazott.

Halász Bence szerint az utolsó két-három hónapban kezdett feljönni.

„Talán kicsit későn, de akkor tudtunk olyan munkát végezni, amire lehet alapozni a vb-t” – mondta a mezőny legfiatalabb kalapácsvetője, aki jövőre a tokiói olimpián, majd a párizsi Eb-n is szeretne bizonyítani. Az olimpiai szintet júniusban 78,27 méterrel teljesítette.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője