Létrehozva: 2019.10.15.

Fucsovics újabb tornától lépett vissza, elárulta az okát

Az első számú magyar férfi teniszező, Fucsovics Márton rövid időn belül a második tornától lép vissza. A világranglista 69. helyén álló sportoló szeptember végén a pekingi viadalt mondta le, izomgyulladás és részleges izomsérülés miatt.

Fucsovics Márton tervei szerint a héten Stockholmban tért volna vissza, a 711 ezer euró (231 millió forint) összdíjazású keménypályás tornán, de mégsem indult el.

Fucsovics Márton a hétvégén már pályára léphet

Fotó: MTI

 

„Kína óta szerzett sérülésem sokat javult, de Stockholmban az orvosi felülvizsgálat után azt mondták, hogy egy hirtelen terhelés hatására nagyobb kárt okoznék, ami talán érintette volna a következő évemet is! Mérlegelve a helyzetet, visszaléptem a stockholmi versenytől, hogy az év utolsó két versenyén Bécsben és Párizsban tünetmentesen tudjak játszani” – írta közösségi oldalán a 27 éves magyar klasszis.

Fucsovics legközelebb szombaton, Bécsben léphet pályára, ahol a selejtezőből igyekszik majd kiharcolni a főtáblára jutást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját