Létrehozva: 2019.09.13.

Kiderült, erre költik a nemzetközi menetelésért kapott pénzt a Fradinál

A Ferencváros labdarúgócsapata 15 év után szerepel újra európai kupa főtábláján. Az idei meneteléssel eddig több, mint 1,3 milliárd forinttal gazdagodott a klub, amely még tovább nőhet az Európa-liga csoportkörében.

A Ferencváros 1995-ben 500 és 700 millió forint körül keresett azzal, hogy első magyar csapatként bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára. Az akkoriban hatalmas összegnek számító bevételt azonban elherdálta a klub. Az idei bravúros szereplés után azonban ez elképzelhetetlen, a Fradinál jól tudják, hogy mire szánják az eddig megkeresett 1,3 milliárd forintot.

A Fradi 15 év után jutott újra csoportkörbe
Fotó: MTI

„Ez a labdarúgásé lesz és bár jó kimondani az összeget, azt azonban tudni kell, hogy ez költségvetésünknek csupán a húsz százaléka. Ne feledjük, hogy vennünk kell majd játékosokat, ki kell fizetni a prémiumokat a csapatnak, az edzőnek, és mindenkinek, aki ebben a győzelemben részt vett; gondolok itt mindazokra, akik munkájukkal hozzátettek a sikerhez”

– mondta el a tervekről Kubatov Gábor, az FTC elnöke a pestisracok.hu-nak.

Szerhij Rebrov vezetőedző és a stábtagok is prémiumot kapnak
Fotó: MTI

Nagyon tudatosan tervezik a jövőt a Ferencvárosnál, a rég várt csoportkörös szereplést követően. A jövőbeni játékosvásárlással a következő kupaidényre építhetnek majd ütőképes együttest, ami által meg lehet ismételni az idei remek szereplést, vagy akár még felül is lehet múlni. Hosszú távon pedig a Fradit a Bajnokok Ligája-selejtezőjében búcsúztató horvát Dinamo Zagreb lehet a példa.

„Majd a következő évben már kacérkodhatunk azzal, hogy egy szerencsés sorsolás után akár a csoportból is valahogy továbbjuthassunk”

folytatta a zöld-fehérek elnöke.

A Ferencváros az Európa-liga csoportkörében a spanyol Espanyol, az orosz CSZKA Moszkva és a bolgár Ludogorec ellen lép pályára. Ezen mérkőzések a játékosok értéket is emelik majd, akiket így magasabb áron értékesíthetnek.

A Fradinál Franck Boli (balra) szintű légiósokat igazolhatnak a jövőben
Fotó: MTI

A főtáblás találkozók iránt egyébként hatalmas az érdeklődés, hiszen már közel 17 ezer El-bérletet eladott a klub.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja