Létrehozva: 2021.07.20.

„Nem adhatunk esélyt...” – ígéretet tett a Fradi játékosa a BL-meccs előtt

A litván bajnok Zalgiris Vilnius ellen folytatja szereplését a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A zöld-fehérek kedden ugyanúgy hazai pályán kezdik az ütközetet, mint a koszovói Prishtina ellen, melyet kettős győzelemmel búcsúztattak az első fordulóban.

Sigér Dávid és társai litván csapat ellen folytatják
Fotó: Nemzeti Sport

Az új vezetőedző, Peter Stöger irányításával mindkét találkozón három gólt szerezve diadalmaskodott a magyar bajnokcsapat, melyben az albán Myrto Uzuni a visszavágón mesterhármast ért el. Sigér Dávid, a Fradi középpályása ígéretet tett a litvánok elleni csata előtt: azt mondta, megpróbálnak nem adni esélyt az ellenfélnek.

Úgy gondolom, hogy a Prishtina elleni meccshez hasonlóan a Zalgiris ellen is nekünk kell megszabni a játék ritmusát – fogalmazott Sigér az FTC honlapján. – A Prishtina ellen mind a két összecsapáson voltak olyan periódusok, amikor meg tudtak lepni minket. Nekünk arra kell figyelni, hogy ezúttal ne adjuk meg az esélyt ellenfélnek, hogy éljen az ilyen lehetőségekkel, ehhez pedig az kell, hogy sokkal jobban koncentráljunk.

A mai meccset a Groupama Arénában játsszák, a visszavágót pedig a jövő héten rendezik. A párharc győztesének még két kört kellene sikerrel vennie a csoportkörös szereplésért, míg a vesztes az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában folytathatja.

Ha a Ferencváros túljut a Zalgirisszen, akkor a cseh Slavia Praha együttesével találkozik a harmadik fordulóban. A prágaiak az előző idényben a negyeddöntőig jutottak az Európa-ligában. Az európai szövetség nyoni székházában tartott tegnapi sorsoláson kiderült, a Ferencváros hazai pályán kezdené a következő párharcot. A harmadik forduló első mérkőzéseit augusztus 3-4-én, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik. A főtábláért még egy további párharcot kellene nyerni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

KIAJOBB

Xavi botrányt okozott, a Barca súlyos kudarcot vallott a BL-ben

KIAJOBB

Hamiltont is lepipálhatja, bődületes fizetéssel csábítják Verstappent