Létrehozva: 2020.11.25.

Eljött a nagy nap, minden magyar focirajongó erre várt

67 éve aratott világraszóló sikert a magyar labdarúgó-válogatott, amely 6-3-ra győzte le Angliát a Wembley stadionban. Az évforduló alkalmából digitálisan felújított kópia készült az Aranycsapat londoni vendégjátékáról.

Ma, 67 éve nyerte meg 6-3-ra az „évszázad mérkőzésének” is nevezett összecsapást a Puskás Ferenccel felálló Aranycsapat a hazai pályán 90 éve veretlen Anglia ellen.

A találkozót azóta is rengetegen megnézik évről-évre, azonban az eddigi fekete-fehér színvilág helyett a magyar csapat góljait színesben tekinthetik meg a tévénézők a Super Tv2-n (ma, 18.00) a Magyar Telekom jóvoltából.

Fotó: MTI

„Ezt a meccset eddig kevesen láthatták teljes egészében, másrészt a felvétel minősége sem volt igazán élvezhető. Mivel ez több volt egy futballmérkőzésnél, egy ikonikus találkozó lett, amely nemzeti sikertörténetünk és büszkeségünk egyik fontos darabja, ezért döntöttünk úgy, hogy generációktól függetlenül mindenki számára elérhetővé tesszük”

– mondta el Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és kereskedelmi kommunikációért felelős igazgatója. A mérkőzés technikai felújítása három hónapig zajlott.

A magyar drukkerek tehát 67 év után színes felvételen láthatják Hidegkuti Nándor három találatát, Puskás Ferenc dupláját, és Bozsik József gólját. Ezáltal a legfiatalabb generáció is élvezheti majd az Aranycsapat felejthetetlen játékát.

„Ma talán már nehéz elképzelni azt, ahogy egykor Puskásért, Kocsisért vagy az apámért, és általában az Aranycsapatért rajongott a világ. Olyan első számú példaképek és sztárok voltak ők akkor, ami ma Messi vagy Cristiano Ronaldo népszerűségéhez mérhető”

– mondta el az Aranycsapat kulcsemberének, Bozsik Józsefnek a fia, Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elon Musk döbbenetes jóslata az amerikai elnökválasztásról mindenkit sokkolt

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

OLDALVONAL

Elhunyt Magyarország örökös bajnoka