Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.17.

Eldőlt, három külföldi sztár is marad Magyarországon

A Bajnokok Ligája címvédő Győr női kézilabdacsapata szerződést hosszabbított három klasszis légiósával, Kari Brattsettel, Anne Mette Hansennel és Stine Oftedallal.

Szerző ST

Kari Brattset és Stine Oftedal egyaránt két évvel hosszabbított, míg Anne Mette Hansen kettő plusz egy évre írt alá. A Győr ezzel továbbra is ott lesz a sportág élvonalában – derült ki a klub keddi sajtótájékoztatóján.

A norvég válogatottal kétszeres világbajnok Stine Oftedal további két szezont játszik még Győrben
Fotó: MTI

„Kissé talán szokatlan, hogy már szeptember elején ilyen jelentőségű döntéseket hozunk, de úgy gondolom több jó okunk is volt a szerződések meghosszabbítására. Egyrészt nagyon elégedettek vagyunk a lányok teljesítményével, és bízunk benne, hogy a jövőben is ugyanolyan meghatározói lesznek a csapat játékának, mint tették azt eddig is. Másrészt, nagyon hosszú szezon elé nézünk, a decemberi világbajnokság után tavasszal olimpiai selejtezők, nyáron pedig maga a Tokiói Olimpiai Játékok várnak a játékosaink nagy részére. Bízom benne, hogy azzal, hogy jövőjük biztosítva van a klubjukban, már csak a kézilabdával kell, hogy foglalkozzanak a sportolók, ez pedig még jobb teljesítményt hozhat ki belőlük”

- mondta el a klub honlapján Dr. Bartha Csaba, a klub elnöke.

Szerző ST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség