Létrehozva: 2016.08.01.

Egymást követik a balesetek Rióban

A hétvégén a vitorlásrakodó omlott össze. Pedig pénteken kezdõdik az olimpia...

Egyre több a kétely azzal kapcsolatban, hogy Brazília rendesen felkészült az olimpiára - most a vitorlások rakodórámpája omlott össze Marina da Gloriában, ahonnan a versenyzők indulnak. A balesetben senki nem sérült meg, Brazília mégis kritikák tengerével kénytelen szembenézni.

A riói olimpia szóvivője, Philip Wilkinson szerint a dagály, valamint a szombaton viharossá váló tenger okozta a balesetet. A szerkezetet direkt az olimpia idejére építették, a vitorlázók ezen keresztül juthatnak majd el a hajóikhoz.

Wilkinson elmondása szerint már értesítették a rámpát kiépítő céget, akik négy napon belül helyrehozzák a kárt. A vitorlásversenyek csak augusztus 8-án kezdődnek, míg a nyári játékok első versenyszámait már augusztus 5-én tartják.

A szóvivő szerint a kár nem befolyásolja a versenyzők edzésprogramját.

Mark Adams, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője szerint ebből

felesleges nagy ügyet csinálni, hiszen az olimpia közeledtével ilyen balesetek előfordulnak.

A World Sailing közleménye szerint figyelemmel fogják kísérni a javítási munkákat, de arról is írtak, hogy egy pontonhíd is megsérült szombaton.

A balesetek azonban nem csak az öbölre korlátozódtak: a röplabdapályák közelében lévő, a Copacabana Beachen található tévéstúdiókat elöntötte a víz.

Április óta folyamatosan kritikák érik a riói olimpia előkészületeit, amióta leszakadt az új bicikliút. A balesetben két ember meghalt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem örülnek a fejlesztők a PlayStation 5 Prónak

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője