Létrehozva: 2021.03.02.

Dárdai Pál bekeményít, rászállt a focistáira

A pocsék kezdet után ez a hét sorsdöntő lesz a Hertha és a magyar edzője számára is.

Pocsékul kezdte második szakaszát a Hertha Berlin focicsapatának kispadján a gárda magyar edzője. A klub öt meccsen egy pontot szerzett, ezek után nem csoda, hogy Dárdai Pál bekeményít. Tény, hogy a sorsolásuk sem volt könnyű, de most hétvégén az Augsburg elleni bajnokin kötelező a győzelem. Az edző is ezt sulykolja focistáiba.

„Mindenki látja a tabellát. Nagyon fontos mérkőzés következik, és ezt én egész héten sulykolni fogom” – utalt Dárdai arra, hogy a 15. helyen álló Hertha csak egy ponttal gyűjtött többet, mint a más kiesőhelyen vesztegelő Mainz.

Dárdai Pál mindent belead
Fotó: AFP

A tréner elárulta, egész héten nyomás alatt tartja majd labdarúgóit, noha pontosan tudja, a fiatal játékosoknál ez rosszul is elsülhet. Ugyanakkor arra is kíváncsi, hogyan kezelik a keret tagjai a nyomást.

„Kell, kell, kell! Ezt fogom ismételgetni egész héten. Aztán majd meglátjuk, hogyan teljesítenek nyomás alatt.”

Dárdai január végén tért vissza imádott klubja kispadjára. Azóta csak Stuttgartban szereztek egy pontot, emellett kikaptak a Frankfurttól, a Bayerntől, a Lipcsétől és legutóbb a Wolfsburgtól is. A klubvezetők a szezon végéig 24 pontot várnak tőle, ebből eddig egy lett meg...

A pontvadászatból már csak 11 forduló van hátra. Ezeken összesen 33 pont szerezhető, kétséges, hogy meglesz az elvárt maradék 23. Nem csoda, hogy Dárdai Pál bekeményít.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó