Létrehozva: 2021.04.11.

Pofákat vágott Dárdai játékosa, kiosztotta a magyar tréner

Dárdai Pál elbeszélgetett a Hertha labdarúgójával, Santiago Ascacibarral, aki tiszteletlen volt a csapat szombati mérkőzésén.

Dárdai Pál, a Hertha magyar vezetőedzője szerint a szombati bajnoki lecserélése miatt megsértődött Santiago Ascacibar nem vele, hanem a csapattal volt tiszteletlen.

Dárdai Pál nem hagyta szó nélkül Santiago Ascacibar viselkedését
Fotó: AFP

A berliniek – akik a Bundesliga 28. fordulójában otthon 2-2-es döntetlent értek el a Borussia Mönchengladbach gárdájával – szakvezetője kiemelte: egyes játékosainak lecserélés során mindig magyarázattal kell szolgálnia, mert túlságosan fontosnak érzik magukat.

„Nem hinném, hogy ez így rendben van. Amikor valakit lecserélnek, és erre ő ilyen arcot vág, akkor tiszteletlen. Nem az edzővel, hanem a csapattal szemben” – mondta a magyar tréner.

A Hertha és a mérkőzés első gólját szerző 24 éves argentin középpályást az 57. percben a németek világbajnoka, Sami Khedira váltotta. Dárdai Pál elmondása szerint taktikai okból cserélt, és ezt el kellett magyaráznia dél-amerikai játékosának is. Hozzátette: nagyszerű, hogy Ascacibar gólt szerzett a mérkőzésen, de külön köszönet azért még nem jár neki.

„Ez egy csapat. Az pedig nem az én hibám, hogy Santi fejjátéka nem olyan erős. És amikor ezt nem érti meg, akkor el kell magyarázni neki” – nyilatkozta Dárdai Pál a mérkőzést követően.

A kiesés elől menekülő, a tabellán 14. helyezett Hertha immár három forduló óta veretlen, ezeken öt pontot gyűjtött. A berlini csapatot jelenleg három pont választja el a kieső helytől, egy az osztályozós pozíciótól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint