Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.04.

Feladta a küzdelmet: súlyos betegségben meghalt a Vasas legendás focistája

Meghalt a Vasas korábbi focistája, Csorba János. A 64 éves sportlegenda évek óta súlyos betegséggel élt, nagy szegénységben.

A Vasas egykori olimpiai válogatott kerettag labdarúgója, Csorba János egyedül élt az alsóbogáti szülői házban. Munka nélkül, áram nélkül – egészség nélkül. Bár gyűjtés is indult számára, de abból az állapotból, amiben volt, már semmi nem tudta felsegíteni – számolt be a Blikk.

Akkor azt mondta a lapnak:

„Tavaly kezdődött a rémálom. Muszáj volt orvoshoz mennem, mert ha vécére mentem, folyamatosan véreztem. Azt hittem, aranyerem van, aztán majd kapok valami kenőcsöt és túl leszek rajta. Már akkor láttam, hogy itt egészen másról van szó, amikor az orvos az első vizsgálat után a szemembe nézett, és azt mondta: „Elküldjük majd a laborba az anyagot” – árulta el Csorba. Aztán megjött az eredmény, és velem bizony nem óvatoskodtak, azt mondták, rosszindulatú daganatom van a végbelemben, és elkerülhetetlen a műtét. Aztán kaptam huszonnyolc sugárkezelést, és nyolc kemót, de az operációt nem vállaltam. Az unokatestvérem a közelmúltban vastagbélrákkal került a műtőasztalra, aztán pár nap múlva meg is halt. Én még élni akarok, engem ne nyírjanak ki...„

Elmesélte azt is, hogy szülei meghaltak, gyermekei messze élnek tőle, de szegények ők is. Csorba János maga leszázalékolva.

Csorba János Kaposváron kezdte labdarúgó-pályafutását, a klub színeiben 1977-ben mutatkozott be az NB I-ben. A kaposváriakat egészen 1983-ig erősítette, amit mindössze egy féléves, Bp. Honvédnál eltöltött időszak szakított meg. Legnagyobb sikerét a Vasas színeiben érte el, az 1985–1986-os Magyar Kupa kiírását megnyerte a piros-kékekkel, amelyben 1983 és 1990 között 162 mérkőzésen lépett pályára és hat gólt szerzett.

(via)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó