Létrehozva: 2017.01.22.

Újabb kínos baki Gulácsiék meccsén

Már a találkozó harmadik percében hibázott a kapus, meg is látszott a végeredményen.

Újabb borzalmas kapusbakit kellett végignézniük az RB Leipzig szurkolóinak, igaz, most nem Gulácsi volt a ludas, mint egy korábbi felkészülési találkozón. A hazai pályán játszó lipcseiek 3-0-ra verték a Huszti Szabolcsot sérülés miatt nélkülöző Eintracht Frankfurtot.

A fölényes győzelmet megalapozta, hogy a vendégek kapusát, Lukas Hradeckyt már a harmadik percben kiállította a játékvezető. A hálóőr a tizenhatoson kívül kezezett, a szabadrúgást pedig Compper értékesítette. Rajta kívül még Werner és Halstenberg voltak a gólszerzők. A győzelmet egy kellemes kerékpározással ünnepelték meg.

 

 Gulácsi végig remekül védett, több bravúrt is bemutatott. Csapata így megőrizte második helyét a Bundesligában, három pontra van az éllovas Bayern Münchentől.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot

A NAP VIDEÓJA

Dua Lipa a Liverpool öltözőjében, így ünnepeltek Szoboszlaiék a kupagyőzelem után - videó, galéria

A NAP VIDEÓJA

Csodacicik kipakolva: átlátszó fehérneműben kelleti magát a gigamellű focistalány

A NAP VIDEÓJA

Melltartójába nyúlt a kacér teniszezőnő: nézd, mit rejtett - Videó

A NAP VIDEÓJA

Óriási botrány az újpesti éjszakában, elmenekült a szurkolók elől az edző