Létrehozva: 2021.10.13.

Levideózták, így még nem láttad Hosszú Katinkát

A bajnoknő a kávéfőzés közben kifejtette, esze ágában sem volt visszavonulni Tokió után.

Esze ágában sincs visszavonulni és a párizsi olimpiáig mindenképpen úszni akar Hosszú Katinka. A háromszoros ötkarikás bajnok kiválóság a gyengébb tokiói szereplés után elvonult egy időre, de újra harcra kész.

Hosszú Katinka a Mol rendezvényén főzött kávét (Fotó: Markovics Gábor)

„Sosem mondtam, hogy Tokió után visszavonulok, sőt, még idén úszni fogok versenyeken„ – mondta Katinka a Mol rendezvényén, ahol maga is főzött kávét a rajongóknak. „A cél Párizs, ott pedig a legjobb eredményt akarom elérni. Azt nem tudom garantálni, hogy olimpiai bajnok leszek, de mindent megteszek érte. Csinálom tovább, imádom a sportot, az uszodát, a közeget” – mondta az Iron Lady, aki a tervek szerint szerelmével, Gelencsér Mátéval készül a jövőben.

Hosszú a párizsi játékok idején 35 éves lesz, jó eséllyel az lehet csodálatos pályafutásának hatodik, egyben utolsó olimpiája.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

Belepirulsz a kebelcsoda videójába, vadító pózban invitál az ágyába

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot

A NAP VIDEÓJA

Dua Lipa a Liverpool öltözőjében, így ünnepeltek Szoboszlaiék a kupagyőzelem után - videó, galéria

A NAP VIDEÓJA

Csodacicik kipakolva: átlátszó fehérneműben kelleti magát a gigamellű focistalány

A NAP VIDEÓJA

Melltartójába nyúlt a kacér teniszezőnő: nézd, mit rejtett - Videó