Létrehozva: 2020.02.18.

Horrorbaleset a legendás versenyen: lángolva bukfencezett be a célba

Csodával határos módon élte túl a borzalmas karambolt a 42 éves pilóta. Az első helyről lökték ki.

Ryan Newman balesetéről marad emlékezetes az idei Daytona 500-as autóverseny.

Fotó: Getty Images

A 42 éves pilóta az 500 mérföldes táv végén az első helyen száguldott a cél felé, 300 km/h-s sebességnél is gyorsabban, amikor hátulról meglökték.

Ijesztő balesete után kiemtették az összetört autóból
Fotó: Getty Images Megpördült a levegőben, miközben autója lángra kapott, de még így is kilencedikként átért a célvonalon.

A közönség és a társak attól rettegtek, hogy Newman életébe került a szörnyű karambol. Hosszú percekig tartott, mire kiszabadították a ripityára tört kocsiból, majd kórházba szállították.

Végül csapata, a Roush Fenway Racing közleménye után megkönnyebbülhetett mindenki:

„Ryan Newmant a Halifax Medical Centerben ápolják. Súlyos az állapota, de az orvosok szerint a sérülése nem életveszélyesek”

- derült ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen

A NAP VIDEÓJA

Cristiano Ronaldo teljesen megőrült, verekedett, hisztizett - Videó

A NAP VIDEÓJA

"Tényleg belerúgunk?" - újabb balhé itthon, kínos videó miatt magyarázkodnak

A NAP VIDEÓJA

Belepirulsz a kebelcsoda videójába, vadító pózban invitál az ágyába

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot