Létrehozva: 2017.09.22.

Hihetetlen botrány a pályán: adásban ütötte le a klubtulaj a fociedzőt

Videó a svájci balhéról. Vanczák Vilmos korábbi fõnöke minden eddigi gaztettét alulmúlta. Már nem csak edzõfaló, de edzõverõ is a Sion elnöke.

Eddig is tudtuk, hogy a Sion futballklubjának elnöke nem egyszerű eset, de amit a csütörtöki, Lugano elleni bajnoki meccsen tett, az egészen elképesztő.

Christian Constantin a pálya szélén egyszerűen leütötte a televízió szakkommentátoraként dolgozó korábbi svájci szövetségi kapitányt, Rolf Fringert. Sőt, a földön fekvő 60 éves trénert még tovább gyepálta. A balhé végéről videófelvétel is készült:

Jól látható: miután Constantint szétválasztották áldozatától, távoztában is tovább fenyegette Fringert. Sőt, később a tévében nyilatkozva sem bánta meg a tettét.

Fringer a hét folyamán szóban megtámadott és kritizált. Ezt rendeztem le vele. Nem ez a legfinomabb módja az ilyesminek, de ha megtámadnak, nem hagyom annyiban

- nyilatkozta a korábban kilenc évig Vanczák Vilmost is foglalkoztató Sion-elnök.

A húsz évvel ezelőtti svájci kapitánykodása mellett többek között Németországban (Stuttgart), Görögországban (PAOK), és Dzsudzsák Balázs jelenlegi arab klubjnánál (Al-Vahda) is megfordult Fringer így panaszolta el a történteket:

"Előbb a fia jött, aztán ő.

Három-négy pofont adott. Tartottam a mikrofont, és azt gondoltam, ez egyszerűen nem lehet igaz"

- mondta az edző, aki a pofonok után elcsúszott, de Constantin a földön sem kímélte:

Aztán még jött egy-egy rúgás a hátsómra és a hátamra is. Egyszerűen hihetetlen!

Fringer szerint való igaz, hogy kritikus volt Constantinnal, kellemetlen kérdéseket tett föl neki, de válaszul a tettlegesség "teljesen elfogadhatatlan".

Constantin eddig inkább csak a botrányos kijelentéseiről és a gyakori edzőváltásairól volt híres. A 2003-as hivatalba lépése óta, 14 év alatt 41-szer nevezett ki új (vagy régi-új) szakvezetőt.

A nyolc forduló után ötödik Sion egyébként 2-1-re nyert Luganóban. Az esetet és a meccset a magyar Vécsei Bálint a hazai kispadról láthatta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

Belepirulsz a kebelcsoda videójába, vadító pózban invitál az ágyába

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot

A NAP VIDEÓJA

Dua Lipa a Liverpool öltözőjében, így ünnepeltek Szoboszlaiék a kupagyőzelem után - videó, galéria

A NAP VIDEÓJA

Csodacicik kipakolva: átlátszó fehérneműben kelleti magát a gigamellű focistalány

A NAP VIDEÓJA

Melltartójába nyúlt a kacér teniszezőnő: nézd, mit rejtett - Videó