Létrehozva: 2021.06.08.

Sztárok sora mondott igent: elkészült az Eb új magyar indulója – Videó

Rendhagyó videóklippel rukkolt elő a két ismert énekes, Nagy Szilárd és Ragány Misa.

Megihlette A Dal 2021 középdöntőjéig menetelő duót a közelgő Európa-bajnokság, amire elkészítették a Mindenki szurkol című nótát, lehetővé téve, hogy saját indulót énekelhessenek a drukkerek, amikor a pályán játékba lendülnek majd a magyar focisták. Az Eb új indulója hatalmas slágernek ígérkezik.

A slágergyanús dal videóklipjében ráadásul Gundel Takács Gábor is jelentős szerepet kapott.

„Szilárddal 2007-ben A Társulat című műsorban találkoztunk először. Azóta is tartottuk a kapcsolatot, így nem volt kérdés, hogy igent mondtam, amikor megkeresett azzal, hogy szerepeljek az új klipjükben. A Mindenki szurkol című dal klipje úgy indul, mintha egy közvetítés kezdete lenne, én konferálom fel őket az elején. Külön jólesett, hogy az én véleményemet is kikérték a munkafolyamat során. Remélem, a közönség is elégedett lesz az eredménnyel, főleg, hogy most mindenki futball-lázban ég” – jelentette ki Gundel Takács Gábor.

Példaképnek tartják a riportert

„Misa is és én is elvégeztünk egy újságíró-iskolát, ahol Gundi a tanárunk volt” – árult el részleteket az ismeretségről Nagy Szilárd, aki hozzátette, egy olyan hiteles médiaszemélyiségről van szó, hogy nem is volt kérdés számukra, hogy őt kérjék fel a dal nyitányára.

A klipben feltűnik többek közt Judy, Harsányi Levente, Muri Enikő, Torghelle Sándor, MÁZS, Lisztes Krisztián, Patai Anna, Juhász Roland, DJ Dominique, Varga Miklós és Németh Kristóf is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen

A NAP VIDEÓJA

Cristiano Ronaldo teljesen megőrült, verekedett, hisztizett - Videó

A NAP VIDEÓJA

"Tényleg belerúgunk?" - újabb balhé itthon, kínos videó miatt magyarázkodnak

A NAP VIDEÓJA

Belepirulsz a kebelcsoda videójába, vadító pózban invitál az ágyába

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot