Létrehozva: 2021.05.16.

Berki Krisztián balesetéről vallott, leesett az lóról az olimpiai bajnok

A gyerekkori fotón egy hátason lovagolt az idén visszavonult tornász.

Fényképes emlékeivel érkezett Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, a Magyar Tornaszövetség sportigazgatója a Család-barát stúdiójába csütörtökön. A fotók között láthattuk őt kisbabaként, majd gyerekként egy hatalmas patáson lovagolva. A műsorban elmondta, miután leesett a ló hátáról, soha többé nem ült vissza rá – leszámítva a tornaszert, hiszen abban a sportágban jeleskedett. Utóbbi kapcsán mesélt edzőjéről, Kovács Istvánról is.


Fotó: MTI

 

Mondhatom, hogy apa-fia kapcsolat van közöttünk, szerencsés vagyok, hogy már viszonylag korán egy olyan remek edző lett a partnerem, aki a pályafutásom végéig elkísért” – fogalmazott Berki Krisztián, aki 2012-ben Londonban olimpiai bajnok lett lólengésben.

A sportigazgató úgy érzi, gondolkodásmódját alapvetően a családjából, a gyerekkorából hozott értékrend határozza meg. Azt tanulta, hogy mindig emlékezzen rá, honnan indult. Ennek szellemében igyekszik is adni abból, amit ő kapott. „Fontos része az életemnek a másokon való segítés, borzasztó látni, hogy a mai világban vannak olyan családok, ahol nem jut meleg étel az asztalra” – mesélte az Ökumenikus Segélyszervezetnél végzett önkéntes munkája kapcsán.

 

Berki Krisztián februári visszavonulása óta sem szakadt el korábbi hivatásától, minden eszközével szeretné segíteni a tornasportot, hogy a fényes eredményei után a sportág jövőjét is sikeressé tegye. „Nehéz döntés volt, sokat vívódtam, de végül a vállam döntött helyettem. Ötször műtötték a bal vállamat, ám az utolsó beavatkozások már nem javítottak annyit rajta, hogy terhelni tudjam. De a Magyar Tornaszövetség sportigazgatójaként szerencsére továbbra is segíthetem a tornasportot” – tette hozzá az olimpiai bajnok a Család-barát csütörtöki adásában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot

A NAP VIDEÓJA

Dua Lipa a Liverpool öltözőjében, így ünnepeltek Szoboszlaiék a kupagyőzelem után - videó, galéria

A NAP VIDEÓJA

Csodacicik kipakolva: átlátszó fehérneműben kelleti magát a gigamellű focistalány

A NAP VIDEÓJA

Melltartójába nyúlt a kacér teniszezőnő: nézd, mit rejtett - Videó

A NAP VIDEÓJA

Óriási botrány az újpesti éjszakában, elmenekült a szurkolók elől az edző