Létrehozva: 2016.10.22.

Ütött-kopott a Vasas, mégis ők az NB I királyai

Romos állapotok között tör a csúcsra idehaza a Vasas focicsapata. Az angyalföldiek meglepetésre a 12. forduló után a magyar labdarúgó-bajnokság élén állnak.

A Vasas szereplése könnyen párhuzamba állítható az angol Leicester City történetével, akik tavaly csodával határos módon megnyerték a Premier League küzdelmeit. A piros-kékek tavaly a kiesés ellen küzdöttek, és senki nem számított arra, hogy idén bármi esélyük lenne a dobogó közelébe érni a bennmaradást követően. A szereplésük azonban nem csak ezért döbbenetes, hanem mert lehangoló körülmények közt készülnek.

Az Illovszky Rudolf Stadiont még 1961-ben adták át, és az elmúlt 55 évben nem sokat szépült. Az izzókból álló tradicionális eredményjelző helyett egy autós kijelző mutatja a pálya szélén az állást, míg az eltelt időt a hangosbemondó közli 15 percenként. Ezek ellenére a létesítményben több csapat is ideiglenes vendég volt, így nem csak stadion állapota romos, hanem a gyep is meglehetősen megviselt. A székek töredezettek, a fal leomlik, a kerítést rozsda eszi.

Ez persze nem zavarja Michael Oenning vezetőedzőt, aki a válogatottat irányító Bernd Strock jó barátja, s az ő útmutatásait is felhasználva építgeti a Vasast.

A Vasas október végén a Videoton ellen elbúcsúzik a stadiontól, új, 5000 fős létesítményt kap az egyesület 2017-ben. A hír ugyan örömteli, de emiatt idegen környezetben kell lejátssza hazai meccseit az angyalföldi csapat. Ez ugyan rossz hatással lehet az otthon mindenkire veszélyes Vasas bajnoki teljesítményére, de Oenning nem keresi a kifogásokat.

Kispesten és Újpesten is pályára lépünk majd. De nem szeretem az alibi magyarázatokat, semmit sem akarunk az előttünk álló költözésre fogni. Minden úgy lesz jó, ahogyan alakul. A pálya mindenhol pálya,

meg kell birkóznunk az új helyzettel

– mondta a Nemzeti Sportnak a csapat vezetőedzője. A Vasas szombaton a hetedik helyen álló DVSC ellen lép pályára, a meccs Debrecenben lesz 17 óra 30 perckor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Szétnyílt a kabátja, utcán mutatta meg gömbölyű melleit a forróvérű kebelcsoda - Képgaléria

A NAP KÉPE

Átlátszó ruha, kidomborodnak a gömbölyű cicijei a szőke álomnőnek

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz, a ringó mellű bombázó utolsó ruhadarabja is lecsúszik csupasz popsijáról

A NAP KÉPE

Megható üzenet: a Fradi szurkolói így támogatják Dejan Sztankovicsot és fiát – fotó!

A NAP KÉPE

Benézel a lábai közé? Szemérmetlen pózban villantott a gigamellű álomcsaj

A NAP KÉPE

Szerelmes fotó, Kapás Bogi nagy bejelentést tett

A NAP KÉPE

Kigombolt felsőben terpesztett a kebelcsoda tornászlány