Létrehozva: 2020.09.08.

Szívszorító fotók: a rák legyőzése után barátja mellé ült a kispadra a legendás futballsztár

Meglátszik rajta a szenvedés. Évtizedekkel ezelőtt a gólokat ontották egymás oldalán, most az olasz válogatottat vezették nagy győzelemre.

Roberto Mancini szövetségi kapitány mellett csapatfőnökként Gianluca Vialli is leült az olasz labdarúgó-válogatott kispadjára a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-meccsen. Ez tán még annál is örömtelibb volt a rajongók számára, mint az, hogy a vendégcsapat Nicoló Barella fejesével 1-0-ra megnyerte a rangadót. Vialli ugyanis évekig hasnyálmirigyrákkal küzdött.

Fotó: AFP

Vialli és Mancini 1992-ig hosszú évekig ontották a gólokat a fénykorát élő Sampdoriában. A genovai „Ikrek” 1990-ben UEFA-kupa-győzelemre, a következő évben pedig olasz bajnoki címig. Sőt, a Bajnokok Ligája próbaévében – a nyolc közé jutásért a Kispest-Honvéd ellen fordítva (1-2, 3-1) jutva – a Barcelona elleni BEK-döntőig (0-1) meneteltek.

Most, közel három évtized múltán már nem játékosként a pályán, hanem szakemberként a kispadnál énekelték az olasz himnuszt. Ez azért nagy szó, mert Vialli 2018 novemberében elárulta, hogy gyilkos kórral küzd. Idén áprilisban jelentette be, hogy 17 hónapnyi szenvedés után immár teljesen egészségesnek mondhatja magát.

„Az idő múlik, bizonyos dolgok megmaradnak”

- szól a páros kép mottója a nagy duóról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Szétnyílt a kabátja, utcán mutatta meg gömbölyű melleit a forróvérű kebelcsoda - Képgaléria

A NAP KÉPE

Átlátszó ruha, kidomborodnak a gömbölyű cicijei a szőke álomnőnek

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz, a ringó mellű bombázó utolsó ruhadarabja is lecsúszik csupasz popsijáról

A NAP KÉPE

Megható üzenet: a Fradi szurkolói így támogatják Dejan Sztankovicsot és fiát – fotó!

A NAP KÉPE

Benézel a lábai közé? Szemérmetlen pózban villantott a gigamellű álomcsaj

A NAP KÉPE

Szerelmes fotó, Kapás Bogi nagy bejelentést tett

A NAP KÉPE

Kigombolt felsőben terpesztett a kebelcsoda tornászlány