Létrehozva: 2016.05.20.

Õrjítően dögös karosszériát villant a Forma-1-sztár exe

Jessicát mostanában ritkábban láthatjuk, pedig még mindig érdemes! Járja a világot, és mindenütt megmutatja tökéletes, karcsú testét. Szép tõle, nem?

Van egy jó hírünk: Jessica Michibata nyári üzemmódra váltott! Esetében ez szerencsére azzal jár együtt, hogy a közösségi profiljain egymás után sorjáznak az ultraszexi fürdőruhás fotók. Legújabban például egy leopárdmintás, de hál' Istennek a legkevésbé sem nagymacska méretű bikiniben süttette a hasát, és majdnem mindenét kitette Kubában.

Ha ezeket tüzetesen szemügyre vesszük, akkor örömmel állapíthatjuk meg: a japán-argentin származású fehérneműmodell alakja még mindig Forma-1-es. Ugyanúgy, mint a Jenson Buttonnal való szakítása előtt volt. Sőt!

Kár, hogy a száguldó cirkusz futamain idén már nem láthatjuk, mert öt hónappal azután, hogy elvált az autóversenyzőtől, még sugárzóbb a szépsége, mint valaha. Jessica minden jel (és a képeihez fűzött mondatai) szerint élvezi a szinglik életét. No, meg persze a mesés hawaii, mexikói, illetve most a kubai tengerpartokon a koktélokat, és a karcsú testét simogató napsugarakat.

Elnézve a fenti fotókat, ki ne lenne szívesen a helyében? Vagy legalább a fotóséban…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Se bugyi, se más, átlátszó semmiben pózol a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Kitolt popóval pucsít a medencében a tetovált álomnő

A NAP KÉPE

Csupasz csodamellek: derékig tolta ruháját a vadóc álomnő

A NAP KÉPE

Melltartó nélkül óriási kebleivel sokkol a szexi szomszédlány

A NAP KÉPE

"Az volt az álmom" – kisfiáról beszélt Lékai-Kiss Ramóna férje

A NAP KÉPE

Bevágott a bugyi: szemérmetlenül pucsított a kamera előtt a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Így csókolta szerelmét Lékai-Kiss Ramóna, fotók a magyar kéziünnepről