Létrehozva: 2018.11.30.

Óriási bejelentés: Babos és Fucsovics együtt folytatják

A MOL-csapat két kiváló teniszezõje, Babos Timi és Fucsovics Marci az Australian Opentõl kezdõdõen annyi Grand Slamen indul együtt vegyes párosban, amennyin csak tud.

Két álomszerű karrier találkozik újra a MOL közreműködésével: a jelenlegi első számú női-, illetve férfi teniszezőnk, Babos Tímea és Fucsovics Márton egyesítik erőiket vegyes párosban. Az Australian Openen (ahol Timi idén női párosban nyert, vegyes párosban pedig döntőt játszott) már biztosan rajthoz állnak együtt, és a tervek szerint annyi Grand Slam-versenyen indulnak el, amennyin csak tudnak.



Babos Timi igazi páros-specialista, alig egy hónapja védte meg világbajnoki címét, és 2018-ban egy Grand Slam-győzelem mellett a páros világranglista első helyét is elhódította. Jelen pillanatban a harmadik, egyesben pedig az 59. pozíciót foglalja el. 

Fucsovics Marci inkább az egyesre koncentrál, bár junior Grand Slam-győzelme neki is van párosban, így nem lesz idegen tőle a vegyes sem. A nyíregyházi játékosnak Timihez hasonlóan óriási szezonja volt idén, egyesben karriercsúcsot jelentő 36. helyen áll az ATP világranglistáján, nem kis részben a Genfben aratott egyéni tornagyőzelmének köszönhetően. Marci a páros ranglista 212. helyén áll, ami szintén karriercsúcs.

A két éljátékos pályafutásában közös, hogy fiatalon mindketten a MOL Tehetségtámogató Programjának tagjai voltak, Marci két időszakban is, aztán profi játékosként mindketten a MOL-csapat tagjai lettek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Átlátszó ruha, kidomborodnak a gömbölyű cicijei a szőke álomnőnek

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz, a ringó mellű bombázó utolsó ruhadarabja is lecsúszik csupasz popsijáról

A NAP KÉPE

Megható üzenet: a Fradi szurkolói így támogatják Dejan Sztankovicsot és fiát – fotó!

A NAP KÉPE

Benézel a lábai közé? Szemérmetlen pózban villantott a gigamellű álomcsaj

A NAP KÉPE

Szerelmes fotó, Kapás Bogi nagy bejelentést tett

A NAP KÉPE

Kigombolt felsőben terpesztett a kebelcsoda tornászlány

A NAP KÉPE

Milák Kristóf nagyon titkol valamit, fotókon a bajnokok visszatérése