Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.01.

Dráma a rekortánon, hiba volt 40 fokban, gömbölyödő pocakkal futnia a terhes sportolónőnek

Lindsay Flach engedélyt kapott a versenyzésre az orvosától, de az utolsó szám már sok volt neki a tikkasztó forróságban. Szerencsére időben föladta.

Terhessége 18. hetében vett részt az olimpiai válogatóversenyen Lindsay Flach. A 31 éves amerikai atléta eredetileg úgy tervezte, hogy a 2020-as tokiói ötkarikás játékok után vállal babát, de a koronavírus-járvány okozta egyéves csúszás közbeszólt. Nagy célját, az olimpiát idén nyárra (július 23. és augusztus 8. közé) halasztották, ő pedig a felkészülés közepén tudta meg: gyereket vár. A tokiói részvételről így le kell mondania, de a sok várakozás után mindenképpen versenyzéssel akarta befejezni a pályafutását, így gömbölyödő pocakkal is rajthoz állt az oregoni válogatón.

Lindsay Flach karrierje utolsó rajtja előtt
Fotó: YouTube

„Természetesen az volt az első, hogy megbizonyosodjak róla: a babának és nekem sem káros”

- nyilatkozta a hétpróbázó, akinek az orvosa zöld utat adott a kellően óvatos versenyzéshez.

„Amikor megtudtam, keserédes érzés volt, mert mindig is szerettem volna babát, de egyben azt is jelentette, hogy ezzel vége a pályafutásomnak. A terhességem első tizenkét hete nagyon nehéz volt, a gyakori émelygés mellett kellett edzenem. De be akartam bizonyítani, hogy a nők mi mindenre képesek”

- mesélte a sportolónő.

Lindsay a 100 méteres gátfutást, a magasugrást, a súlylökést, a 200 méteres síkfutást, a távolugrást és a gerelyhajítást is végigcsinálta a hétpróba versenyszámai közül. Persze nagyon óvatosan.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Lindsay Schwartz Flach (@lcschwartz22) által megosztott bejegyzés

Aztán jött az utolsó, a 800 méteres síkfutás, ami 40 fokos hőségben drámai döntést követelt meg tőle. Amihez addig nem fűlt a foga, meg kellett tennie.

Az első száz méter után kénytelen volt könnyes szemmel feladni a futást, véget vetve a karrierjének.

„Annyira nehéz volt lejönni a pályáról, de tudtam, hogy vigyáznom kell a babámra”

- indokolta nehéz döntését.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Világbajnok combok és gömbölyű popsi: meztelenül lépett ki a teraszra a bombázó üzletasszony

A NAP KÉPE

Szétnyílt a kabátja, utcán mutatta meg gömbölyű melleit a forróvérű kebelcsoda - Képgaléria

A NAP KÉPE

Átlátszó ruha, kidomborodnak a gömbölyű cicijei a szőke álomnőnek

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz, a ringó mellű bombázó utolsó ruhadarabja is lecsúszik csupasz popsijáról

A NAP KÉPE

Megható üzenet: a Fradi szurkolói így támogatják Dejan Sztankovicsot és fiát – fotó!

A NAP KÉPE

Benézel a lábai közé? Szemérmetlen pózban villantott a gigamellű álomcsaj

A NAP KÉPE

Szerelmes fotó, Kapás Bogi nagy bejelentést tett