Létrehozva: 2020.09.03.

„Lélekben velük vagyunk” – rendkívüli üzenet az ultráktól a fociválogatottnak

A szurkolótábor ezúttal a vírushelyzet miatt kivételesen nem lehet jelen a magyarok meccsein. De a távolból is érezhetik a támogatást a játékosok.

Normál körülmények között népes magyar tábor kísérte volna el a labdarúgó-válogatottat Törökországba, ahol Marco Rossi csapata csütörtök este (20.45, tv: M4 Sport) 10 hónap után először lép pályára Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A koronavírus-járvány elleni óviintézkedések miatt azonban ezúttal nem lehetnek szurkolók a lelátón. Hasonló a helyzet a vasárnap következő, hazai, Oroszország elleni meccsel. Az ultrák azonban így is tettek arról, hogy a játékosok érezzék a támogatásukat.

Fotó: MTI

A Puskás Aréna kerítésére aggatott molinón a következő üzenetet küldte a Carpathian Brigade '09:

„A győzelem szérumával az elkövetkezendő 90 percekre!”

„Szurkolótársaink!

Normál esetben most úton lennénk Törökország felé (vagy éppenséggel már ott tartózkodnánk), de sajnos jelenleg nincs normál eset. Nem kívánjuk részletezni a helyzetet, melyek mindenki számára ismertek. Nem lehetünk ott sem a mai mérkőzésen, sem pedig a vasárnapi, oroszok elleni hazai találkozón. Ettől (illetve a mérkőzések valódi tétjétől) függetlenül a Nemzeti Tizenegy csakis a győzelem reményében futhat ki a pályára, és mi mindig – még ha jelenleg csak a távolból – a három pont megszerzéséért szurkolunk nekik.

A 12. játékos most nem lehet közvetlen a Nemzeti Tizenegy mögött, de lélekben természetesen velük vagyunk, s bízunk benne, hogy hatni fog a győzelem széruma ebben a vészterhes időszakban.

Mindörökké Magyarország!”

- olvasható a szervezett szurkolói csoport Facebook-bejegyzésében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Se bugyi, se más, átlátszó semmiben pózol a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Kitolt popóval pucsít a medencében a tetovált álomnő

A NAP KÉPE

Csupasz csodamellek: derékig tolta ruháját a vadóc álomnő

A NAP KÉPE

Melltartó nélkül óriási kebleivel sokkol a szexi szomszédlány

A NAP KÉPE

"Az volt az álmom" – kisfiáról beszélt Lékai-Kiss Ramóna férje

A NAP KÉPE

Bevágott a bugyi: szemérmetlenül pucsított a kamera előtt a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Így csókolta szerelmét Lékai-Kiss Ramóna, fotók a magyar kéziünnepről