Létrehozva: 2016.04.13.

Klubtársa keverte gyanúba Kiss Lászlót - Fotó

Meglepõ fotóra bukkantunk Kiss Lászlóról. Kiderült, hogy a korabeli képen az akkor 20 éves szakember mellett ott mosolyog az a férfi, aki késõbb doppinggyanúba keverte a lemondott kapitányt.

Fiatalkorában együtt úszott Kiss László azzal a férfival, aki 1988-ban gyanúba keverte őt. Mint arról a %RIPOST% is beszámolt, Dr. Csikány József egy 1988-as könyvben beszélt arról, hogy a lemondott szövetségi kapitány a Spartacus edzőjeként hogyan gyógyszerezte lányát, Csikány Csillát.

A régi fotók között kutakodva több képet is találtunk, melyeken Csikány és Kiss együtt szerepel. Kiderült, fiatalként együtt úsztak a Ferencvárosban.

A két sportoló akkor még láthatóan jó viszonyt ápolt egymással, mára ez gyaníthatóan megváltozott.

Csikány József lánya, Csilla a %RIPOST%nak elmondta, minden úgy történt, ahogy azt az Elveszett ezüst című könyvben megírták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Szétnyílt a kabátja, utcán mutatta meg gömbölyű melleit a forróvérű kebelcsoda - Képgaléria

A NAP KÉPE

Átlátszó ruha, kidomborodnak a gömbölyű cicijei a szőke álomnőnek

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz, a ringó mellű bombázó utolsó ruhadarabja is lecsúszik csupasz popsijáról

A NAP KÉPE

Megható üzenet: a Fradi szurkolói így támogatják Dejan Sztankovicsot és fiát – fotó!

A NAP KÉPE

Benézel a lábai közé? Szemérmetlen pózban villantott a gigamellű álomcsaj

A NAP KÉPE

Szerelmes fotó, Kapás Bogi nagy bejelentést tett

A NAP KÉPE

Kigombolt felsőben terpesztett a kebelcsoda tornászlány