Létrehozva: 2020.06.05.

Szívszorító szavak, megszólalt az elnök a birkózók haláláról

Ebben az évben már a második ifjú versenyzőjét vesztette el az ESMTK.

Rövid időn belül két tragédia érte az ESMTK birkózó szakosztályát. Csütörtökön elhunyt a 22 éves Tóth Bendegúz, míg februárban a hatéves Varga Nimród halála rázta meg a klubot és a magyar birkózást.

Tóth Bendegúz 22 éves volt Fotó: Magyar Birkózó Szövetség

Tóth Bendegúzt hiába próbálták újraéleszteni, már nem sikerült megmenteni az életét. Halálának okát az orvosszakértői vizsgálat után lehet megtudni. Az ESMTK Birkózó Szakosztályának elnöke, Losonczi Ottó az egyesület honlapján szívszorító szavakkal búcsúzott az U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes birkózótól. Bevallotta, valójában még Varga Nimród tragédiáját sem tudta feldolgozni.

„Ismét szomorú hírt kell közölnöm Veletek, melyet felfogni és feldolgozni azt hiszem nem fogok – írta Losonczi. – Tóth Bendegúz szabadfogású válogatott birkózónk a mai napon elhunyt. Az előző tragédiát sem tudtam feldolgozni, ez az újabb pedig már elviselhetetlen. Nem tudom mi történik a világban, hogy gyerekek, fiatalemberek halnak meg. Már semmihez nincs kedvem. Vigyázzatok magatokra, pusziljátok meg gyermekeiteket amíg lehet, és Isten óvjon mindenkit attól, hogy ilyen tragédia érje. Az ESMTK Birkózó Szakosztálya saját halottjának tekinti Bendét.”

Az ESMTK Birkózó Szakosztálya pénteken 18 órától gyertyagyújtást tart Tóth Bendegúz emlékére. Helyszín: az ESMTK Birkózó Szakosztály sportcsarnoka, Budapest, Mártírok útja 205.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére