Létrehozva: 2020.03.16.

108 év után szakadhat meg az NB I-es csapat hihetetlen sorozata

Nehéz helyzetben van a 20-szoros bajnok Újpest a labdarúgó NB I-ben, miután a hétvégi Paks elleni döntetlenjét követően csak egy pont választja el a kieséstől. A lila-fehérek 1912 óta, megszakítás nélkül tagjai a magyar élvonalnak.

A 94. percben egyenlített a Paks Újpesten (1-1), a labdarúgó NB I szombati játéknapján. A lila-fehérek a döntetlen, valamint a Zalaegerszeg 3-0-as debreceni sikere miatt egy pontra kerültek a kiesést jelentő 11. pozíciótól.

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője
Fotó: MTI

108 év után eshet ki az Újpest

A fővárosi klub 29 ponttal áll a 9. helyen – a Ferencváros ellen van egy elmaradt meccse – , mögötte pedig a Paks és ZTE is 28-28 egységet gyűjtött. A 20-szoros magyar bajnok együttes 1912 óta, 108 éve megszakítás nélkül tagja az élvonalnak, ami egyedülálló a mezőnyben – a szezon végén azonban könnyen véget érhet ez a széria.

„Azt mondhatom, hogy ezzel a mai együttessel majdnem sikerült itthon tartani a három pontot, a játékosok küzdöttek, dolgoztak, tették a dolgukat, keményen kilencven percen keresztül, sőt még a hosszabbításban is. Sajnos aztán a végén egyetlen egy hiba becsúszott, ami tönkre tette az addigi munkánkat. Nagyon sajnálom a fiúkat, hogy ez az egyenlítő gól az egész találkozó eredményét megváltoztatta” mondta el a mérkőzés után Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője.

Az Újpest 2020-ban csak egy tétmeccset nyert
Fotó: Újpest FC Facebook

Vignjevics már hét éve irányítja az Újpestet

Az 51 éves szerb tréner a legrégebben ugyanannál a klubnál dolgozó szakember az NB I-ben, 2013 októbere óta irányítja az Újpestet. Nemrégiben azonban már a menesztése is felmerült, de megerősítették pozíciójában.

„Roderick Duchatelet már korábban is hangsúlyozta, hogy az idény végéig szerb szakvezetőnk kezében marad a szakmai munka irányítása” nyilatkozta Berta Csaba, az Újpest ügyvezető igazgatója a Nemzeti Sportnak.

Nebojsa Vignjevics
Fotó: MTI

Egy tétmérkőzést nyertek idén

A Vignjevics-csapat 2020-ban mindössze egy tétmérkőzését nyerte meg az eddigi tízből, a sereghajtó Kaposvár otthonából hozta el a három pontot (1-0). A gárda pocsék szereplése azért is meglepő, mert a mértékadó Transfermarkt szerint a 6. legértékesebb a kerete az NB I-ben (6,93 millió euró, 2,3 milliárd forint).

Amennyiben a koronavírus-járvány miatt nem lesz halasztás, az Újpest a következő körben a Kisvárda vendége lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja