Létrehozva: 2017.05.03.

Visszatér a bohém '60-es évek divatja! Ezt nem hiszed el!

A hippidivat a '60-as, '70-es években örvendett nagy népszerûségnek, de azóta is nagyon trendi, és szinte minden évben visszaköszön egy-egy stílusjegy, amit ennek a korszaknak köszönhetünk.

Idén a ruhák mellett az egyik legizgalmasabb viselet a hajpánt lesz, ami remekül mutat a lazán fonott hajban, vagy a kiengedett, lágy loknikban.

A hippikorszak a lázadásról, a szerelemről, az igazságért való küzdésről és a szabadságról szólt. Mindezt az öltözködéssel és a hajviselettel is szerették volna kifejezni a fiatalok.

Imádták a virágmintát, a trapézfarmert, és a színesebbnél színesebb kiegészítőket és fejpántokat. Idén tavasszal és nyáron bátran válasszunk a boltok polcairól extrém és színes pántokat és kendőket. 

Teljesen mindegy, hogy tollas, gyöngyös, vagy tarka virágokkal díszített. A lényeg, hogy nőies legyen és szexi. Szárítsuk egyenesre a hajunkat, vagy egyszerűen csak fonjuk be. Minden frizurához jól áll az ez egyszerű kiegészítő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SIKK

Ezért ne dobd ki megunt kacatjaidat! Rengeteg pénzt kereshetsz

SIKK

Ezek a rúzstrendek hódítanak idén. Te melyiket próbálnád ki?

SIKK

Az ADAM X Atelier luxus branddel startol az idei, 28. Budapest Fashion Week!

SIKK

Stílusos húsvéti szettek kicsiknek-nagyoknak

SIKK

Itt a szerelmesek tesztje! Ilyen egy igazi húsvéti randi

SIKK

Biztos, hogy ma akarsz sütni és mosni? Ezek a legdurvább húsvéti babonák

SIKK

Boruljon zöldbe a ruhatárad is! Ezek a legmenőbb zöld szettek idén tavasszal

SIKK

Titokban megváltozott az Instagram, panaszkodnak a felhasználók