Létrehozva: 2017.04.19.

Zokogva mesélt fia haláláról a börtönben összevert Máté édesanyja

Az aggódó asszony egy kórházból érkezett telefonhívásból tudta meg: imádott fia nincs többé.

Életét vesztette az a magyar fiatal, aki rablás miatt éppen előzetes letartóztatását töltötte, amikor február 22-én a cellatársa úgy megverte, hogy elájult, majd kómába esett.

A miskolci börtönben raboskodó, eszméletlen állapotban lévő fiúra csak a reggeli ébresztőnél találtak rá, órákkal az eset után. Bár akkor azonnal kórházba szállították, már túl késő volt. Bár édesanyja végig bízott benne, hogy fia túléli a brutális verést, egy, a klinikáról érkező telefontól minden reménye szertefoszlott.

"A szikszói kórházból hívtak, ahová nemrégiben szállították át Miskolcról Mátét. Még az orvosok is biztattak, próbálták tartani bennem a lelket, mondván, van remény a visszatérésre, egyszer talán még újra úgy láthatom viszont a fiam, mint egykoron. De úgy látszik, a sors nem volt kegyes hozzánk, a felébredés helyett az örök álom következett"

– mesélte az asszony a zokogástól elcsukló hangon a Blikknek.

Csilla fia halálának hírére ideg-összeroppanást kapott. Nem is csoda, olyan szegény, hogy nem tudja, miből fizeti ki a temetést. Egyetlen reménye maradt, az önkormányzat segítsége ...

A cellatársat eddig életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsította a rendőrség, ami T. Máté halálának következtében természetesen halált okozó testi sértés bűntettére változik. Ennek büntetési tétele 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-