Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.15.

Egyórás veszekedéssel kezdődött VV Fanni elrablójának tárgyalása

Lassan négy éve folyik a nyomozás, de a bíróságon ma megtörténhet az áttörés.

Nehéz napja lesz ma B. Lászlónak, akit azzal vádol a bíróság, hogy ő vitte ki a lakásból a valóságshow-szereplő testét. A férfinak ma azzal a hölggyel kellett szembenéznie, aki tudhatja az igazságot, mivel a hazugságvizsgálaton több fontos kérdésnél is megbukott.

VV Fanni ügyében áttörés várható
Fotó: Bors

A tárgyalás tanúkihallgatással vette kezdetét

A bíróság először S. Fannit hallgatta meg, aki azt mondta, hogy nem ismeri az ügyet, csak hallomásból. A bíróság ekkor azzal szembesítette, hogy az első vallomásában egészen mást nyilatkozott, tudomása volt Fanni munkájáról, életkörülményeiről.

B. László és B. Erika ezután közel egy órán keresztül veszekedtek egymással a bíróság előtt. A gyilkossággal vádolt B. László keresztkérdéseket tett fel az egykori barátnőjének, aki zavarosan válaszolt, hogy ezzel bizonyítsa, Erika hazudik.

Erika és Fanni az egyórás szembesítés után távoztak a teremből.

A folytatásban felvételeket mutat a bíróság. A kamerafelvételeket, ahol B. László látszik.

Fotó: Bors

B. Erika korábban nem mondhatott el mindent őszintén

B. Erika poligráfos vizsgálatát korábban Krispán István, nemzetközileg elismert szakember végezte, akinek a jelentése szerint a nő több kérdésnél hazudott. Arra a kérdésre, hogy tudja-e, hol van most Novozánszky Fanni, nemmel válaszolt, a poligráf pedig bejelzett, hogy megtévesztő a válasz. Ugyanez az eredmény jött ki arra a kérdésre, hogy B. László elmondta-e neki, hogy meggyilkolta a lányt. B. Erika erre is nemmel válaszolt. B. László egyébként úgy vallott a kihallgatásán, hogy ő mentőt akart hívni, de B. Erika volt az, aki erről lebeszélte és felvetette, hogy inkább adják oda ismeretleneknek.

Furcsa, de mindezek ellenére a rendőrség sosem vádolta meg semmivel B. Erikát, még ezek után sem, ma is tanúként jelenik meg a bíróságon.

VV. Fanni gyilkossági ügye lassan négy éve tartja izgalomban az országot. Nem csak azért, mert ennyi idő után sem sikerült olyan bizonyítékokat találni melyek szerint egyértelműen meghalt, nem csak eltűnt, de azért is, mert mostanáig nem sikerült közvetlen bizonyítékkal alátámasztani, hogy B. László ölte meg.

A rejtélyes ügy tárgyalása ma reggel kezdődik a Fővárosi Törvényszéken, ahol a bíróság szembesíteni fogja B. Lászlót és B. Erikát. A tárgyaláson a hírek szerint egymással szemben fognak majd állni, és úgy kell majd egymás szemébe mondaniuk, hogy melyikük hazudik. Kemény nap lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-