Létrehozva: 2018.01.20.

Veronai busztragédia: ezért menekül a sofőr a nyilvánosság elől

Napra pontosan egy éve történt a tragédia. V. János nem hajlandó kinyitni lakásának ajtaját...

Egy éve bujkál a gyászolók és a nyilvánosság elől V. János, a 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset sofőrje. Az 52 éves, békéscsabai férfit alvászavarral és magas vérnyomással kezelték, betegségei miatt korábban el is tiltották a vezetéstől. Õ mégis a volán mögé ült...

Ez az időszak még nehezebb lehet a számára, hiszen napra pontosan egy éve történt a tragédia, ami miatt szombaton megemlékezést is tartanak Budapesten, a a fasori református templomban.

Ezért történhetett az is, hogy a Bors hiába csöngetett, hiába kopogtatott V. János ajtaján, a férfi nem nyitotta ki az ajtót. Hallani sem akart az újságírókról, pedig valószínű, hogy otthon volt, a szomszédok gyakran látják az erkélyen.

Sok minden jelent meg az utóbbi időben, ezek megviselnek minket

- mondta végül a lapnak férfi anyósa.

A sofőrt nemcsak a sajtó munkatársai, de az elhunyt diákok szülei is hiába próbálják elérni.

"Szeretnénk tőle hallani, hogy mi történt, mi okozta a balesetet, mert erre eddig nem kaptunk választ. Úgy gondoljuk, hogy eltelt annyi idő, hogy már képesek lennénk egy beszélgetésre a sofőrrel. Eddig sem írásban, sem szóban nem kért bocsánatot senkitől"

- jelentette ki Krizsány László, aki 15 éves lányát vesztette el a balesetben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-