Létrehozva: 2021.10.28.

Megjelentek a veronai busztragédia áldozatainak családtagjai a sofőr házánál

Megdöbbenve fogadták az olasz bíróság enyhe ítéletét a veronai busztragédiát okozó V. János szomszédai.

Egy megegyezés nyomán a 12 év börtönből hat év lett az olasz bíróságon, de ebből is csak alig kettőt kell leülnie V. Jánosnak.

Verona, 2017. január 21.
Az olasz rendõrség által közzétett felvételen a magyar diákokat szállító kiégett autóbusz az olaszországi A4-es autópályán egy veronai csomópontnál 2017. január 21-én. A Franciaországból hazafelé tartó busz balesetében tizenhat középiskolás diák életét vesztette, a sérültek száma 39. (MTI/EPA)

Éveken át itt lakott a szomszédunkban az élettársával együtt. Jól ismertem már a tragédiát megelőzően is – mondta a Blikk-nek Viczián Mihály, a társasház közös képviselője. ” Nemrégiben elköltözött a város egy másik pontjára, éppen azért, mert itt túl sokan zaklatták. Az újságírók és az áldozatok hozzátartozói is rátaláltak. Sőt, ahogy hallottam, már az új családi házánál is megjelentek – árulta Mihály , hozzátéve: a férfit a baleset után sem látta túlzottan megtörtnek, nem sokkal később pedig már személyautót is látta vezetni.

A Blikk megtalálta az elítélt buszvezető új házát. Előtte ugyanaz az autó parkolt, mint korábban a lakótelepen. Hiába kopogtattunk azonban a bejárati kapunál, senki nem nyitott ajtót. Az egyik szomszéd elmondta, tavaly újították fel a házat, János rendszeresen eljár dolgozni, három műszakban. Néha összefutnak, akkor beszélgetnek is pár szót. Elejétől fogva tudta, hogy kiről van szó, ki költözött a szomszédjába.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-