Létrehozva: 2016.07.28.

Vérlázító magyarázatot adott tettére a süngyilkos fiatal!

Egy nap alatt elkapták a rendõrök azt a 19 éves fiút, aki elevenen gyújtott fel egy sünt Angyalföldön. A fiatal beismerte a tettét, most állatkínzás miatt indult ellene eljárás.

Szerző Brenner Balázs

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, az Állatmentő Sereg Facebook-oldalán jelent meg a szörnyű hír, hogy valaki elevenen felgyújtott egy védett sünt a Tüzér és a Hun utca sarkán, a kutyafuttató közelében Angyalföldön. Az állat még élt, amikor rátalált egy járókelő. Bár a sünt azonnal orvoshoz vitte, s eleinte még úgy tűnt, túlélheti az átélt kínzást,

de nem sokkal később mégis elpusztult. 

A felhívás után a XIII. kerületi rendőrség azonnal nyomozásba kezdett, a kegyetlen állatkínzót pedig el is kapták szerda délután, a Csángó utcában.

A %RIPOST% információi szerint a 19 éves fiatal egyből beismerte szörnyű tettét, s azt az egyszerű magyarázatot adta, hogy

szimpla szórakozásból használta tábortűznek a védtelen állatot!

A %RIPOST% úgy tudja, hogy nem ez volt az első eset, amikor az angyalföldi kutyafuttató mellett állatokat kínoztak. A helyiek szerint egy 4-5 fős banda "uralja" a környéket, a fiatal fiúk pedig már többször használták a sünöket, kóbor cicákat focilabdának.

Ha gyakrabban járőröznének itt a rendőrök és rendesen be is lenne kamerázva a környék, sokkal nyugodtabban lehetne kutyát sétáltatni

- panaszolta a %RIPOST%-nak az egyik helybéli állattartó, aki abban bízik, hogy miután elkapták a fiatal süngyilkost, a banda is eltűnik végre Angyalföldről.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-