Létrehozva: 2017.04.06.

Utolsó esély: Országos mozgalom indult a Kék Bálna ellen

Pedagógusok, szülõk és diákok is felvették a kesztyût a gyilkos õrület ellen, a közösségi oldalak pedig figyelik a felhasználók bejegyzéseit.

Egy hete számolt be arról a %RIPOST%, hogy a Kék Bálna elnevezésű, öngyilkosságra ösztönző játéknak vélhetően két magyar áldozata is lehet. Azóta napról napra jelentek meg a tragédiával és az interneten terjedő őrülettel foglalkozó cikkek.

A gyilkos kihívás már Oroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban és Romániában is szedi áldozatait, az ottani hatóságok és a belügyminisztérium az internet-rendőrséggel közösen próbálja megállítani a játék terjedését. Hazánkban elsőként a gyermekeikért joggal aggódó szülők lázadtak fel, azt követelve, hogy a Facebook és a rendőrség is tegyen valamit,

ám eddig hivatalos lépés nem történt az ügyben.

Ellenkampányt indított a magyar celebtanár!

Az ország egyik legismertebb tanára, a 15. kerületi Kontyfa Általános Iskola, Szakiskola és Középiskola oktatója – ahogy az interneten ismerik: Jocó bácsi – elhatározta: pozitív ellenkampányt indít. Így született meg a Zöld Elefánt kihívás, aminek feladatait a több tízezer követővel rendelkező Facebook-oldalán adta közre.

Balatoni József felhívásának sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a feladatsort alig 24 óra alatt közel félmillió ember olvasta el az oldalán, és közel ötezren osztották meg!

Hogy mit mondott Jocó bácsi a gyilkos játékról és pontosan miről szól az ő ellenkampánya, a %RIPOST% csütörtöki számában kiderül!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megmagyarázhatatlan UFO-t látott a Hold előtt az elismert csillagász

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-