Létrehozva: 2017.08.16.

Nézze meg már most a vasárnapi tűzijátékot!

Minden eddiginél monumentálisabb és látványosabb tûzijátékot ígér az idei ünnepi fények tervezõje, a 2016-os Makaói Nemzetközi Tûzijáték Versenyen második helyezettje, Jakab Szabolcs.

Õ álmodta meg, mit látunk majd az égen augusztus 20-án este 9 és fél tíz között Budapesten.

– Egy tűzijáték megtervezése a zenével kezdődik – árulta el a Ripost-nak. – Az idei zenei program összeállításában a Petőfi Rádió szakemberei is segítettek, a klasszikusok mellett egy kis retróhangulatot is nyújt a zenei aláfestés.

Hallható lesz többek között a show alatt a Kék Duna Keringő, amire a levegőben üstökösök „táncolnak”, az István, a király című rockopera részletei, de hallhatunk majd modern klasszikus zenéket is.

A látványtervet, ami az egész show lelke, egy modern szoftverrel készítették el. A zenékre a 3D-s tervezőprogram segítségével komponálták meg a rakéta kilövések tervét. Minden kilövés a zene ritmusához igazodik, és egy számítógépes szoftver koordinálja századmásodpercnyi pontossággal.

Idén közel 25 ezer látványeffektet és több mint hatezer pirotechnikai elemet láthatunk. Fellőnek majd 2 ezer 300 rómaigyertyát is.

A töltetek bekötéséhez 60 kilométernyi elektromos vezetékre van szükség.

Arra a kérdésre, hogy idén honnan érdemes nézni majd a budapesti tűzijátékot, illetve, hogy milyen időt jósolnak a meteorológusok augusztus 20-ára a szerdai %Ripost%-ban kapja meg a választ.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Marco Rossi megszólalt Szoboszlai Dominik jelenlegi formájáról

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Videón, ahogy féltucatnyi ukrán megadja magát, ezt nyilatkozták az orosz mesterlövészek (VIDEÓ)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-