Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.05.11.

Undorító, amit a magyar család a turistaparadicsomban művelt

A magyar házaspár kislányaikat felhasználva csalt ki pénzt a helyiektõl, több városban is.

Egy kedvesnek tűnő, valójában azonban csalással foglalkozó magyar házaspár a kiskorú gyerekeikkel együtt lopta végig Indonéziát. A helyi Indonesia Expat nevű lap szerint a németként bemutatkozó, csinos, fiatal édesanya kétségbeesetten rohant oda egy kávézó teraszán ücsörgő helyihez, Frenza Fairuz Firsmanyahhez április 8-án.

H. Enikő Annamária azt állította, hogy férje, Róbert kártyájáról nem tudnak pénzt felvenni, és nem tud ételt venni kislányainak. Frenza habozás nélkül segített, másnap pedig különböző turistalátványosságokhoz is elvitte a családot, ebédre és vacsorára is meghívta őket. Sőt, még a fényképezőgépét is kölcsönadta az anyának.

A család azonban fizetés nélkül, a fényképezőgéppel együtt felszívódott. A férfi feljelentést tett, ekkor derült ki, hogy a magyar család Indonézia több városában is eljátszotta már ezt. A csaláshoz két kislányukat, Árvent és Csengét is felhasználták. Még mindig keresi őket a helyi rendőrség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-