Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.04.18.

Újabb meglepő fordulat a Teréz körúti robbantás ügyében

Kiderült, hogy a robbantással gyanúsított P. László mikor kerül bíróság elé.

Hat hónapja van előzetes letartóztatásban a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi. A törvény szerint így személyesen kell ezen a héten megjelennie azon az ülésen, amelyiken majd arról dönt a bíróság, hogy meghosszabbítja-e az előzetesét.

Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője a Velvetnek elmondta, hogy április 21-ig kell döntenie Fővárosi Törvényszéknek.  A portál úgy tudja, hogy a férfit április 20-án hallgatja meg újra a bíróság.

P. Lászlót április elején agresszív viselkedése miatt átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI), de ügyvédje , Surdy Miklós elmondása szerint védence a múlt héten már visszakerült a Venyige utcai börtönbe.

A férfi február elején tört meg és tett beismerő vallomást. Akkor azt állította, hogy hogy ő látható a térfigyelő kamerák felvételein, illetve övé volt az a hátizsák is, amelynek a maradványait megtalálták a robbantás helyszínen. A gyanú szerint a Zala megyében élő férfi tavaly szeptember 24-én egy házilag barkácsolt bombával robbantott a Teréz körúton. A detonációban két rendőr életveszélyesen megsérült. Életfogytig tartó börtönt is kaphat. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-