Létrehozva: 2018.05.04.

Többször is hibáztak az orvosok, miattuk hunyt el a Heves megyei baba

A kislány halálát az orvosok mulasztása okozta. A szülõk azonnal kórházba vitték a kicsit, amint rosszul lett.

Új eljárás indult a tarnabodi csecsemőhalál miatti büntetőperben, pénteken pedig elsőfokú ítéletet hirdettek. Dr. Sz. E. M. elsőrendű vádlottat foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt 450 ezer, míg Dr. G. G. másodrendű vádlottat 200 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a bíróság - írja az MTI.

A 2013. január 6-án elhunyt, féléves kislányt szülei már január 3-án elvitték orvoshoz, antibiotikumos kezelést kapott, és jobban lett. Január 5-én a késő esti órákban a gyermeknek 41 fokos láza volt, a nagymama hívására az ügyeletben lévő orvos, az elsőrendű vádlott csak telefonon adott tanácsot, ezzel megszegte a szakmai protokollt.

A gyermek állapota az éjszaka nem javult, ezért a család a csecsemőt az egri Markhot Ferenc Kórházba vitte, de ott nem fogadták. Végül az Agria Ügyelet Kft. egri ügyeletére vitték, ahol a másodrendű vádlott ügyeletes orvos megvizsgálta a kicsit, lázcsillapító injekciót adott neki, illetve úgynevezett Tragens nyomáspróbát is végzett, majd hazaküldte. A kislány állapota a hajnali órákban tovább romlott, ekkor került kórházba, ám ott az azonnali ellátás ellenére agyhártyagyulladásban elhunyt.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész, valamint az elsőrendű vádlott a fellebbezés bejelentésére három nap gondolkodási időt kapott, a másodrendű vádlott felmentés érdekében fellebbezett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-