Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.12.29.

Teréz körúti robbantás: Váratlan fordulatot hozhat a január

Több indítványt beadott a merénylet elkövetésével gyanúsított férfi ügyvédje, aki szerint meglepõ dolgokra derülhet fény 2017 elején.

Szerző Brenner Balázs

A Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi ügyvédje szerint fordulatot hozhat az ügyben védence antropológiai vizsgálata, amely során azt próbálják megállapítani, hogy a robbantás helyszínén és időpontjában egy térfigyelő kamera által rögzített felvételen látható robbantó és a merénylet feltételezett elkövetőjének fizikai adottságai mennyire egyeznek.

Amennyiben az antropológus szerint a fizikai jellemzők jelentősen eltérnek, akkor ez fordulatnak tekinthető

- mondta dr. Brunner Tamás, aki szerint így igazolást nyerhet, hogy nem védence az, akit keresnek a hatóságok.

Amennyiben a Központi Nyomozó Főügyészség elfogadja az ügyvéd indítványát, akár már januárban is sor kerülhet a szakértői vizsgálatokra.

Bízom benne, hogy az ügyészség elrendeli a bizonyítási kísérletet, hisz más büntetőügyekben ez már bevett szokás

- nyilatkozta a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának ügyvédje.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, szeptember 24-én az esti órákban két rendőr súlyosan megsebesült, amikor felrobbant egy házi készítésű szögbomba a Teréz körúton. Papp Károly országos rendőrfőkapitány közölte: klasszikus felderítő munka során jutottak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a gyanúsítotthoz. A robbantás feltételezett elkövetőjét a TEK Keszthelyen, egy Balaton-parti parkolóban fogta el október 19-én, azóta előzetes letartóztatásban van.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-