Létrehozva: 2016.01.25.

Tengeren megállíthatatlanok a migránsok

Hiába védené több hajó a partokat, a nemzetközi jog akkor is azt kívánja meg, hogy menekültügyi eljárásban részesítsék õket. Görögország tehetetlen, a görög külügyminiszter a hétvégén egy német lapnak olyan interjút adott, amiben szóba került a bombázásuk is.

Még ha az Égei-tengeren a jelenleg járőröző hajók többszörösét vetnék is be, a nemzetközi jog miatt akkor sem lehetne visszatartani a menekülteket attól, hogy Törökországból Görögországba jussanak -

jelentette ki az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva az európai uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex szóvivője.

"A nemzetközi jog értelmében tilos visszavinni Törökországba azokat a menedéket keresőket, akik esetében még nem folytattak le menekültügyi eljárást. A migránsokat nem lehet egyszerűen visszaküldeni, nekik ugyanis

joguk van a menekültügyi eljáráshoz"

- hangsúlyozta a szóvivő. 

"A tengeren csak kutatási- és mentési missziókat teljesíthetünk, a migránsokat pedig a partra kell juttatnunk a menekültügyi eljárás lefolytatásához" - ismertette Moncure. "A kérdés az, mit lehetne akkor velük tenni" - elmélkedett. A Frontexnek jelenleg 15 hajója támogatja a görög parti őrséget az Égei-tengeren.

A hétvégén megszólalt a témában a görög külügyminiszter, Nikosz Kociasz is. 

"Ha meg akarnánk állítani őket, háborút kellene indítanunk ellenük. Bombáznunk kellene őket, a hajóikat el kellene süllyesztenünk, őket meg hagynunk kellene megfulladni. Ez azonban ellentmond az emberiességnek, az uniós jognak és a nemzetközi egyezményeknek is.

Ez a lehetőség így ki van zárva"

- tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-